Az indiai filmipar a világ évente legtöbb filmet termelő és egyik legdinamikusabban fejlődő filmgyártása, és az itt készülő évi 900-1000 filmnek nagyjából egyötödét teszik ki a Mumbaiban és környékén forgatott, hindi nyelvű, ún. „bollywoodi” filmek. Ezek a filmek egyedülálló színt képviselnek a világ filmes piacán, mivel a hagyományos „maszáláfilmnek” nevezett műfaji keverékekhez hasonló darabok sehol máshol nem készülnek, ugyanakkor gyökereik a több ezer éves indiai kulturális hagyományokhoz nyúlnak vissza. A bollywoodi filmek rendkívül látványosak, színesek, számos műfajt ötvöznek egymással (pl. szerelmi románc, vígjáték, akciójelenetek, melodráma), és ezzel a közönség szinte minden rétegét és korosztályát képesek megszólítani.

Szinte elmaradhatatlan elemük a zene és hagyományosan a pazar kiállítású táncjelenetek, melyekben a sztárok különleges helyszíneken, óriási tánckarral és számos egzotikus jelmezt felvonultatva kápráztatják el a közönséget. Az elmúlt évtizedben az indiai filmek egyre több nyugati hatást olvasztottak magukba, ám ez csak még változatosabbá tette az amúgy is rendkívül színes bollywoodi filmipart: filmtermésében a klasszikus maszáláfilmek mellett ma már megtalálhatóak többek között a fiatalos hangvételű, modern romantikus komédiák, a profin megkoreografált, számos speciális effektet beépítő akciófilmek, vagy a nyugati fesztiválokon nagy sikereket arató, szerzői filmhez erősen közelítő szatírák és kisrealista darabok.

A program:

CSÜTÖRTÖK - 2017. október 5.

18.00 Bádzsíráó Masztání (Bajirao Mastani)
Színes indiai történelmi románc, 2015, 158 min
rendező: Sanjay Leela Bhansali
nyelv: hindí, felirat: magyar

A csak grandiózus filmeket jegyző rendező, Sanjay Leela Bhansali két történelmi alak legendákkal átszőtt szerelméhez nyúlt, amikor elkészítette a Bádzsíráó Masztánít. Története az 1700-as évek első felében játszódik, főhőse pedig Bádzsíráó, a Marátha Birodalom kormányzója, akit India történetének egyik legkiemelkedőbb hadvezéreként tartanak számon. A hindu Bádzsíráó őszintén szerette feleségét, de politikai okokból elvett egy muszlim hercegnőt is. Masztání így került az udvarba, ahol azonban vallása miatt nem fogadta be Bádzsíráó családja. A második felesége iránt gyengéd érzelmeket tápláló férfi soha nem vesztett csatát, de úgy tűnik, a szerelmüket fenyegető veszélyt nem fogja tudni legyőzni.

PÉNTEK - 2017. október 6.

18.00 Rajongó (Fan)

Színes indiai pszichothriller, 2016, 138 min
rendező: Maneesh Sharma
nyelv: hindí, felirat: magyar

Gaurav Csandaná, a delhi srác gyerekkora óta a bollywoodi filmsztár, Árjan Khanná bűvkörében él. Miután győzelmet arat egy Árjan-hasonmásversenyen, Mumbaiba utazik, hogy találkozzon bálványával. Az események itt azonban nem várt fordulatot vesznek: amikor Árjant egy színészkollégája lejáratja a sajtóban, az elvakult Gaurav túszul ejti az illetőt, és egy internetre feltöltött videóban nyilvános bocsánatkérésre kényszeríti. Gauravot letartóztatják, és ezután megtörténik a nagy találkozás: a csalódás azonban annál kegyetlenebb, amikor Gaurav szembesül vele, hogy Árjan nem csupán elítéli tettét, de azt is bevallja, ő maga adta a rendőrök kezére a fiút. A kiábrándult Gauravon elhatalmasodik a bosszúvágy, és megfogadja, többé nem ereszti Árjant a hálójából: utazzon bár Londonba vagy a Földközi-tengerhez, a színész, aki ellökte magától, nem szabadulhat tőle ezután.

SZOMBAT - 2017. október 7.

18.00 Szerelmes történetek (Mohabbatein)

Színes indiai romantikus vígjáték, 2000, 216 perc
rendező: Aditya Chopra

Rádzs Árjan, a fiatal zenetanár állásért folyamodik a híres bentlakásos fiúiskolában, Gurukulban, melyet vasszigorral vezet az iskola rettegett igazgatója, Nárájan Sankar. Az életvidám tanár próbál lazítani az iskola szigorú szabályain, mely szerint a fiúk nem léphetnek ki az iskola területéről, nem ismerkedhetnek senkivel és teljesen elzárva kell, hogy éljenek a külvilágtól. Árjan titokban segíti a három fiút, Vickyt, Szamírt és Karant, hogy kijárhassanak és meghódíthassák szívük hölgyét, a dacos és önfejű milliomoslányt, Isikát, a bolondos, locsi-fecsi Szandzsút és az apósa házában magányra ítélt fiatal özvegyet, Kirant. Emiatt Nárájan Sankar folyamatos háborúban áll Árjannal, ám egy ponton kiderül, hogy mindkettőjüknek van egy eltemetett titok a múltjában.

VASÁRNAP - 2017. október 8.

18.00 Dzsódhá Akbar (Jodhaa Akbar)

Színes indiai romantikus történelmi dráma, 2008, 214 perc
rendező: Ashutosh Gowariker

A nagy muszlim hódító, Dzsalál-ud-Dín Mohammad Akbar isteni sugallatra úgy dönt, hogy a birodalom kiterjesztése és a hatalom megszilárdítása érdekében feleségül veszi az egyik hindu király lányát, Dzsódhá Báit. Dzsódhának minden porcikája tiltakozik a politikai házasság ellen, és a frigy feltételéül szabja, hogy megtarthassa saját vallását. Ám az esküvő után ennek ellenére sem engedi magához közel a férjét, így az uralkodónak a politikai cselszövések, csatározások és más gondok között még arra is rá kell jönnie, mivel hódíthatja meg gyönyörű felesége szívét.

HÉTFŐ - 2017. október 9.

18.00 Látszat (Dhrishyam)
Színes indiai thriller, 2015, 163 perc
rendező/directed by: Nishikant Kamat

Vidzsaj Szálgáonkár egy kábeltévé-szolgáltató vezetője, aki a családi fészek nyugalma helyett gyakran még az éjszakát is videózással tölti a munkahelyén. Egy napon nagyobbik lányát kompromittáló képekkel kezdi zsarolni egy tinédzser, aki azonban egy szerencsétlen kimenetelű összetűzésben életét veszti. Az iskolai végzettséggel nem rendelkező, ám annál több hétköznapi rafinériával és filmekből ellesett trükkel felvértezett Vidzsaj briliáns tervet eszel ki, hogy családjának alibit igazoljon. Azzal azonban egyikük sem számol, hogy az áldozat anyja nem más, mint egy mindenre elszánt rendőrfelügyelő. Könyörtelen macska-egér játék veszi kezdetét, amelyben a törvény emberei is egyre kevésbé tartják be a szabályokat.

KEDD - 2017. október 10.

18.00 Szultán (Sultan)
rendező: Ali Abbas Zafar
Színes indiai romantikus sportfilm, 2016, 170 perc

Szultán élete új fordulatot vesz, mikor meglátja Árfát, a profi sportversenyeken induló birkózónőt. A lány ugyan szimpatizál az alacsony sorból származó férfival, de közli vele, hogy csak egy sikeres birkózóhoz lenne hajlandó hozzámenni. Szultán ekkor elhatározza, hogy meghódítja a lányt, és ha ehhez az kell, akkor kemény edzés után meg fogja nyerni az állami bajnokságot. Nyolc évvel később Szultán már középkorú, visszavonult birkózóbajnok, akit már nem hatnak meg az élet dolgai. Amikor felkérik, hogy lépjen be egy harcművészeti ligába, teljesen elzárkózik az ötlettől. A csapat edzőjének fia nyomozásba kezd, hogy kiderítse, Szultán hogyan jutott a csúcsról idáig.

SZERDA - 2017. október 11.

18.00 Légihíd (Airlift)
rendező: Raja Krishna Menon
Színes indiai háborús dráma, 2016, 125 perc

Randzsít Katjál Kuvaitban élő sikeres indiai üzletember, aki mindenben csak a saját hasznát keresi és egy jó üzlet érdekében még a saját barátain is átgázol. Őt és környezetét sokként éri a hír, amikor az iraki csapatok 1990 augusztusában lerohanják Kuvaitot és az országban élő indiaiak hirtelen a háborús övezet közepén találják magukat. Katjál iraki üzleti kapcsolatainak köszönhetően bizonyos védettséget élvez, aminek segítségével képes valamennyire megvédeni családját, barátait és cége alkalmazottait. Őt is megdöbbenti azonban, amikor egyre több egyszerű indiai vár tőle segítséget, és rájön, hogy már több ezer honfitársának kellene védelmet nyújtania és kimenekítenie őket a háború sújtotta országból és a folytonos életveszélyből.

A filmeket hindi nyelven, magyar felirattal vetítik.

Indiai Filmhét, 2017. október 5-11.

Puskin Mozi (1053 Budapest, Kossuth Lajos u.18.)

Jegyek szeptember végétől 1300 ft-ért válthatók a Puskin Mozi pénztárában.

Jegyvásárlás: www.puskinmozi.hu

Borítókép: Jodhaa Akbar

Forrás: Budapest Film