Az 1872-ben Ungváron született Janovics Jenő 1905 és 1930 között, majd 1945-ben vezette a kolozsvári magyar színházat, amely akkor operaelőadásokat is tartott. Intézményvezetőként, színészként és rendezőként is beírta magát a kolozsvári színjátszás történetébe, de emellett a magyar filmgyártás úttörője is volt. Kolozsvári filmgyára 1914 és 1920 között 48 filmet forgatott.

Amint a Kolozsvári Magyar Opera közleménye idézi, Janovics Jenő kezdeményezésére épült fel a kolozsvári román operának és színháznak otthont adó épület, és a kolozsvári magyar színháznak és operának otthont adó Szamos-parti épület is, ezért a Kolozsvári Román Nemzeti Operát és Kolozsvári Állami Magyar Színházat is bevonták az évfordulós rendezvénybe.

"A program összeállításának a vezérfonala az volt, hogy érinteni tudjuk Janovics rendkívül összetett, sokrétű tevékenységének minél több oldalát" - idézte a közlemény Szép Gyula operaigazgatót. A Janovics-napok keretében mutatják be Salat Zakariás Erzsébet színháztörténész Janovics Jenő című tanulmánykötetét és ekkor nyitják meg a színházigazgató munkásságát felelevenítő kiállítást is.

A filmgyártó Janovics Jenőnek külön estét szentelnek, amelyen egyebek mellett levetítik Kertész Mihály A tolonc című némafilmjét élőzenei kísérettel. valamint a Zágoni Bálint által rendezett Janovics jenő, a magyar Pathé című dokumentumfilmet is. Selmeczi György karmester neves alkotókkal, előadóművészekkel működik közre a Szívem szeret című operettparádé bemutatásában, amelynek részeként magát Janovics Jenőt is megidézik a színpadon. Az operettgála számára a kolozsvári román opera biztosítja a helyszínt.

"1945-ben a Kolozsvári Magyar Színház Katona József Bánk bánját tűzte műsorra évadnyitó előadásaként, Janovics Jenő rendezésében, s az újra kinevezett színházigazgató alakította volna Biberachot. Az előadás napján, november 16-án délelőtt Janovics Jenő elhunyt, évadnyitó beszédét a mondat közepén hagyta félbe - illőnek tűnik, hogy Erkel Ferenc Bánk bánjával emlékezzünk halálának hetvenedik évfordulójára" - indokolta a megemlékezés programját Szép Gyula operaigazgató.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a Silviu Purcarete rendezésében nem rég bemutatott William Shakespeare: Julius Caesar előadásával tiszteleg az intézmény volt igazgatója előtt.

(forrás: MTI)