A digitális filmkészítést előtérbe helyező fesztivált 2004 óta rendezik meg, ahol minden évben nagy hangsúlyt fektetnek az új tehetségek és különleges filmek bemutatására. Vranik Roland filmjét az egészestés filmek versenyébe válogatták be, most vasárnap pedig 400.000 Yen-t, vagyis majdnem 4000 Eurot érő Zsűri Különdíjával jutalmazták. A film először volt látható Ázsiában, a Szaitamában 14. alkalommal megrendezett fesztiválon, melynek idei programját 85 ország 600 alkotásából válogatták a szervezők.

Forrás: SKIP CITY Facebook

Az állampolgár nemzetközi premiere a Stockholmi Filmfesztiválon volt, két hónappal a magyar premier előtt. A januári bemutató és egybehangzó remek kritikák után elindult nemzetközi fesztiválkörútjára. Február végén meghívást kapott a rangos portugál fesztivál, a Fantosporto egyik szekciójába, ahol rögtön el is nyerte a Legjobb Forgatókönyv díját. Amerikai premierje a San Joséban megrendezett 27. Cinequest fesztiválon volt, ahonnan a Legjobb Dráma díjával távozott.

Március elején az osztrák LET'S CEE filmfesztiválra válogatták be majdnem 200 kelet-európai alkotás közé, majd egy hónappal később Hágában a "Movies that Matter" nemzetközi filmfesztiválon elnyerte az egyetemisták zsűrijének díját. Emellett beválogatták a wiesbadeni GoEast, a kolozsvári TIFF, és a múlt héten megrendezett 24. Palics Európai Filmfesztivál egy-egy szekciójába is. A hétvégén tartott SKIP CITY díjátadóját élőben közvetítették a fesztivál csatornáján, Vranik Roland 1:35:30-nál veszi át a díjat.

 

Az állampolgár: Migráns premier plánban

"Az állampolgár igazi mesterkurzus forgatókönyvírásból, színészvezetésből, színészi játékból és rendezésből. Egyetlen unalmas vagy felesleges jelenete sincs, mindegyik előre viszi a történetet, a karakterek folyton nehéz helyzetbe kerülnek, elvárásaik ritkán teljesülnek, csalódások sorozata vár rájuk."

Címlapfotó: SKIP CITY Facebook / Vranik Roland az első sorban a díjával