Az idén 60 éves Filmarchívum több mint 70 ezer filmet, félmillió fotót, több tízezer plakátot, díszlet- és jelmeztervet, valamint több mint egymillió dokumentumot őriz. A Magyar Nemzeti Filmalap tíz évre szóló Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási programot indított el a nemzeti filmvagyon filmjeinek restaurálása érdekében. Az első évben Fábri Zoltán teljes életműve, Radványi Géza Valahol Európában és Enyedi Ildikó Az én XX. századom című alkotásai, valamint Dargay Attila animációs filmjei kerültek a programba.

Az én XX. századom

A Filmarchívum 60. születésnapja alkalmából megrendezendő Budapesti Klasszikus Film Maraton a Filmarchívum féltve őrzött, páratlan kincseit mutatja be a nagyközönségnek és a nemzetközi szakmának. A Budapesti Klasszikus Film Maraton fókuszában a felújított hazai és nemzetközi klasszikus filmek, és a Filmarchívum története és tevékenysége áll. A közönség először a Maratonon láthatja a 100 éve született zseniális filmrendező, Fábri Zoltán öt alkotását digitálisan restaurálva, melyek közül a Körhinta lesz a nyitófilm. Ráduly György, a Filmarchívum igazgatója szerint: „A Körhinta digitális kópiájának cannes-i vetítése idén májusban óriási sikert aratott, a nemzetközi filmes szakemberek egyöntetű elismeréssel adóztak a nagy magyar klasszikus előtt. Itt az ideje, hogy Magyarországon is újranézzük a híres Fábri-filmeket, amelyek most még talán szebbek, mint bemutatásukkor.”

Körhinta

A Maratonon újra mozivásznon lesz látható Radványi Géza Valahol Európában és a Romy Schneider és Lili Palmer főszereplésével készült Lányok egyenruhában című filmje is. A szórakoztató filmek, többek között a Hyppolit, a lakáj és az Ez történt Budapesten, a magyar hangosfilm kezdeti időszakába kalauzolnak.

A Budapesti Klasszikus Film Maratonon a Filmarchívum gyűjteményéből tematikus válogatásokat is műsorra tűz. A Magyar Világklasszisok programban lesz látható az egyik leghíresebb magyar rendező, Kertész Mihály – a későbbi Oscar-díjas Michael Curtiz – 100 évvel ezelőtt Budapesten forgatott Utolsó hajnal című filmje. A Hollywoodban befutott másik neves rendezőnk, Tóth Endre (André De Toth) két alkotása is műsoron lesz. A Két lány az uccán a Martin Scorsese World Cinema Foundation alapítványa által felújított 35mm-es kópiájáról, a Michael Caine főszereplésével készült Piszkos játék a Filmarchívum saját kópiájáról lesz vetítve. A Scorsese kedvenceként jegyzett Oscar-díjas Pressburger Imre (Emeric Pressburger) és Michael Powell Vörös cipellők című filmjéhez kapcsolódva a híres brit filmtörténész, Charles Drazin előadást tart a film nem mindennapi keletkezéstörténetéről.

 

Vörös cipellők

A Maraton két fergeteges vígjátékon keresztül mutatja be az egykori Monarchia területéről elvándorolt alkotók hollywoodi sikereit. Ernst Lubitsch Lenni vagy nem lenni című filmjének forgatókönyvét Lengyel Menyhért írta, míg a hétszeres Oscar-díjas Billy Wilder Egy, kettő, három című filmje Molnár Ferenc azonos című színdarabjának adaptációja, díszlettervezője pedig az Oscar-díjas magyar, Alexander Trauner (Trauner Sándor) volt. Vizuális kalandozásként Zsigmond Vilmos egykori tanára, a Badal János (Jean Badal) fényképezte Bakaruhában (rendező: Fehér Imre) és a Playtime (rendező: Jacques Tati) című filmek vetítésére is sor kerül.

A Francia Intézetben nemzetközi filmes szakemberek részvételével filmvetítésekkel és konferenciákkal dúsított szakmai nap megrendezésére is sor kerül. Az első Budapesti Klasszikus Film Maraton további programjait a szervezők a következő hetekben jelentik be.

Forrás: Magyar Nemzeti Filmarchívum