„Október 9-én Európa mozizni megy!” – szól az első alkalommal megrendezett Európai Art Mozi Nap szlogenje, amely az európai film sokféleségét és a művészmozi, mint kulturális tér fontosságát hivatott népszerűsíteni. Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas által meghirdetett nemzetközi eseményhez 34 ország több mint 1000 művészmozija csatlakozott, köztük a magyar Art Mozi Egyesület 26 tagja is. Ezen a napon a résztvevő mozik Európa-szerte változatos filmes programokkal, premier előtti vetítésekkel és különféle kísérőprogramokkal várják a közönséget.  

Juho Kuosmanen: Olli Mäki legboldogabb napja

Itthon három új európai koprodukció köré épülnek a programok, amelyből kettőt premier előtt láthat a közönség. Cristian Mungiu Érettségi, Juho Kuosmanen Olli Mäki legboldogabb napja és Maren Ade Toni Erdmann című filmje alkotja a 9 budapesti és országszerte 17 további moziban megvalósuló októberi 9-i vetítéssorozat vezérfonalát. Mindhárom alkotás sikerrel szerepelt nemzetközi filmfesztiválokon, többek között Cannes-ból is díjakkal tértek haza.

Cristian Mungiu: Érettségi

Cristian Mungiu Érettségi című filmjéről ezt írtuk Cannesból: "A hajszálpontos párbeszédek, a bukaresti díszletek és a magas rangú tisztségviselők közti adok-kapok minden perce félelmetesen ismerős és letaglózó – az Arany Pálma-díjas rendező ismét bebizonyította, hogy egy hétköznapi kisember drámája is lehet legalább olyan feszült, mint az illegális abortuszt levezénylő diáklányok története." Az Aranypálma-díjas 4 hónap, 3 hét, 2 nap rendezője idén a Legjobb Rendezésért vehette át a rangos díjat Cannesban.

Maren Ade: Toni Erdmann

Maren Ade Toni Erdmannjáról hasonló lelkesedéssel nyilatkoztunk a fesztivál alatt: "A film hihetetlenül széles érzelmi skálán mozog – a torokszorító dráma, és a sírva röhögés folyamatosan váltakozva, észrevétlenül kitölti a majdnem három órás játékidőt, és egészen az utolsó pillanatig képes meglepetést okozni. Van, aki szerint Toni Erdmann a zsűri nagydíját fogja elvinni, mások szerint a legjobb filmért járó Arany Pálmát kapja, de ha van igazság (és Nemes Jeles László is igennel szavaz), akkor a női főszereplő díját egész biztosan Sandra Hüllernek ítélik." A várakozásokkal ellentétben, a zsűri nem szavazott meg a film számára semmilyen fontosabb díjat, a kritikusok számára azonban egyöntetűen a Toni Erdmann lett az idei év kedvence.

Forrás: Art Mozi Egyesület / Borítókép: Toni Erdmann