Február 28-tól újra Frankofón Filmnapok! A programtervezet szerint lesz itt minden: romantikus vígjáték, bevállalós doku, és egy csomó afrikai film, ráadásként pedig több francia rendező is Budapestre látogat.

A filmnapokon a hagyományokat követve négy premier előtti vetítés várható, és idén először versenyfilm-kategória is indul nyolc alkotással. A TV5 Monde csatorna ezer eurós díjat ajánlott fel annak a magyar forgalmazónak, amely vállalja a versenyben lévő nyolc film közül a legtöbb közönségszavazatot összegyűjtött film magyarországi forgalmazását.

A versenyfilmek két fő szempontnak felelnek meg: egyrészt válogatást nyújtanak az elmúlt év francia sikerfilmjeiből (Egyenlőség, testvériség, Vénusz bundában, Az erőmű, Attila Marcel), másrészt helyet adnak a kevésbé megalkuvó, újító filmeknek, melyek kis költségvetésből készültek (Diego Star, Tonnerre, Hosszúhullám, Haiti srácok).

francia600

Az erőmű (r.: Rebecca Zlotowski)

A Friss és ropogós szekció az elmúlt évek ismert és elismert frankofón filmjeinek krémjéből áll: vígjátékot, drámát és dokumentumfilmet is láthat majd a magyar közönség (Az apáca, Kilenc hónap letöltendő, Idegen a tónál, Mikrofon, Színarany álmok, stb.).

A fesztivál különleges eseményei igazi Csemegék: a szervezők többek között rövidfilm-válogatással (Daazo), egy különleges némafilm-koncerttel, illetve a Visszajárók című nagysikerű francia tévésorozat három epizódjával kedveskednek a közönségnek. Ebben a szekcióban vetítik le Pálfi György Final cut – Hölgyeim és Uraim című filmjét, mely után kerekasztal-beszélgetést tartanak a rendezőkkel és producerekkel.

A rendezvény nagy hangsúlyt helyez az afrikai filmekre: öt filmből négy Sotigui Kouyaté-ra, az afrikai kontinens egyik leghíresebb színészére emlékezik, illetve külön figyelmet kapnak Mahamat Saleh Haroun francia-csádi rendező munkái, aki tavaly a Cannes-i Fesztivál versenyében is szerepelt.

Több filmművész is Budapestre érkezik, hogy bemutassa filmjét: a francia rendezők közül Guillaume Brac (Tonnerre), Alexandre Castagnetti (Szerelem a felhők felett), Guillaume Nicloux (Az apáca), valamint a francia-csádi rendező Mahamat Saleh Haroun (Grigris).

Részletes programot katt IDE és IDE.