A fesztivál versenyprogramjában tizenkét film szerepel. Enyedi Ildikó alkotása mellett a legjobb filmnek járó Arany Torony díjért indul Mundruczó Kornél Jupiter holdja című drámája is, amely egy provokatív, politikai film egy menekülő szír fiúról. A filmmustrán a magyar filmek válogatásában bemutatják a közönségnek Vranik Roland Az állampolgár című alkotását, amelyet amatőr színészekkel és minimalista eszközökkel forgattak. A humort sem nélkülöző szerelmi történet azt mutatja be, hogyan próbálnak meg beilleszkedni a külföldiek egy másik országban, Magyarországon.

Szintén vajdasági színészekkel és vajdasági rendezővel készült az Álom hava című dráma. Bicskei Zoltán filmje az 1600-as évek végén, a törökdúlásban kiürült Bácskában játszódik, és a 13. században épült, majd a török hódítás alatt megrongált román stílusú aracsi romtemplomban forgatták, amely az egyik legkorábbi építészeti emlék a Vajdaságban. Török Ferenc legújabb rendezését, az 1945-öt - amely egyetlen augusztusi napon játszódik, és témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon - két kategóriában is megtekinthetik a nézők. Látható lesz a magyar filmek válogatásában és az aktuális társadalmi problémákkal foglalkozó Párhuzamok és ütközések című szekcióban is.

Ez utóbbi kategóriában vetítik Kristóf György első játékfilmjét is. Az Out a főhős, Ágoston kelet-európai útkeresésének és egzisztenciavesztésének története. Az ötven év feletti szlovákiai magyar férfi, miután elvesztette hegesztői állását, családját hátrahagyva a lettországi Rigában vállal hajógyári munkát, és minden vágya, hogy a tengerből egy nagy halat kifogjon. A fesztiválon szerepel továbbá Muhi András Pires dokumentumfilmje, a Magyar csapat - "... még 50 perc...", amely abba enged betekintést, hogy hogyan jutott ki a magyar labdarúgó-válogatott 40 év után újból egy világversenyre.



Magyarországról szól a dán Robin Petré Pulse című dokumentumfilmje is, amelyet a természetvédelmi témák válogatásában, az EcoDox programban mutatnak be. A film Európa egyik legnagyobb szarvastanyájáról szól, amely Magyarország déli részén, egy eldugott helyen található. A tanyán több mint 1500 szarvas él, többségüket 25 éve fogták be. A mű az állatok és az emberek viszonyát mutatja be, de foglalkozik a múlttal is, azokkal az évekkel, amikor befogták a korábban szabadon élő szarvasokat.

Forrás: MTI