A baloldali ellenzéki pártok bírálták a jelöltet, míg a Fidesz-frakció visszautasította a kritikákat.

nmhh karas ader 500
Karas Mónika Zsuzsanna és Áder János


Az önálló szabályozó szervként működő NMHH a frekvenciagazdálkodás és a hírközlés területén részt vesz a kormány politikájának végrehajtásában. Elnöke hívja össze és vezeti a médiatanács üléseit, fogadja el a hatóság szervezeti és működési szabályzatát, terjeszti elő a hatóság éves költségvetésének tervezetét, javaslatot tehet a hírközlést és a médiaszolgáltatásokat érintő jogszabályok módosítására.

Az NMHH elnöke automatikusan a médiatanács elnökjelöltjévé válik. Ahhoz azonban, hogy a médiapiacot felügyelő médiatanácsot is vezethesse, a parlament kétharmados többségének beleegyezése szükséges.

Az Országgyűlés március végén - a kormány és az Európai Unió, valamint az Európa Tanács közötti párbeszéd eredményeként - változtatott az NMHH-elnök kinevezésének szabályain: addig nem a köztársasági elnököt, hanem a kormányfőt illette meg a kinevezési jog.

Akkor kötötték ki, hogy a miniszterelnöknek ki kell kérnie a Közszolgálati Testület, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, a hírközlési és médiatartalom-szolgáltatók, a műsorterjesztők, továbbá az újságírók országos, legalább öt éve működő, szakmai, érdekképviseleti és önszabályozó szervezeteinek javaslatát, mielőtt megnevezi jelöltjét a médiahatóság élére.

Júliusban a Ház a kormány javaslatára tovább pontosította, mi számít a médiaszolgáltatások, sajtótermékek hatósági felügyeletével vagy a hírközlési hatósági felügyelettel összefüggő gyakorlatnak. Ebből a médiatörvény szerint ötéves háttérrel kell rendelkeznie az NMHH elnökének.