A rendezvényt az indiai álomgyár egyik grandiózus remekművével, A nagy muszlim uralkodó (Mughal-E-Azam) című filmmel nyitja meg a Puskin mozi, melyet korának legnagyobb szabású hollywoodi történelmi eposzaival együtt tartanak számon. A film korának legdrágább produkciója volt, amely közel tíz éven át készült többszörösen túllépve a költségvetést. Az ötvenes évek elején fekete-fehérben indult forgatás és még csak a felénél tartott, amikor az évtized közepére mindennapossá vált a színes film, emiatt néhány táncjelenetet már Technicolor eljárással rögzítettek, és végül a filmet részben színesben mutatták be.