A közös munka a fiatal, kreatív alkotókkal való inspiratív együttműködés mellett arra is lehetőséget nyújtott, hogy az egyetemisták megismerjék a megrendelő-tervező viszony működését a piaci elvárásokat modelláló körülmények között. „A végleges koncepciót, forgatókönyvet, narrációt Halmos Ádámmal, a kiadói csoport ügyvezetőjével és Büchler András PR-vezetővel konzultálva alakítottuk ki.” – mondta el Csáki László, a BKF témavezető tanára.

Könyvszakmai szempontokra került a hangsúly, a projekt középpontjában álló művészeti forma szigorúan alkalmazott művészet, amelynek célja, hogy új csatornákat nyisson a könyv és a lehetséges olvasó között. Az adott könyvön alapuló, de nem annak történetét elmesélő kisfilmek megalkotását tűzte ki célul a kiadói csoport ügyvezetője, aki hangsúlyozta, hogy a trailer adta vizuális élménynek a könyv hozzáadott értékének kell lennie, miközben nem szabad csökkentenie az olvasás élményét.

„Fontos volt nekünk, hogy fiatal alkotókkal dolgozzunk együtt. A projekttel ráadásul abban is segíthettünk, hogy a hallgatók megismerjék, milyen a 'piacra' dolgozni, mit jelent a brief vagy egy határidő. Így nemcsak a portfóliójuk bővült, hanem olyan élményben is részük volt, amit a hagyományos oktatásban nehezen kaphatnak meg.” – utalt az együttműködés egyik fontos célkitűzésére Halmos Ádám.

Az iskolai feladaton túlmutató alkotói folyamatban vehettek részt a hallgatók, akik így, a nagyközönség elé lépve más, eddig akár ismeretlen szituációban is megmérettethették magukat. „A feladat fontos szempontja volt, hogy egy ‘éles' megrendelői helyzetet modelláljon, és egy olyan 'kulturális reklám’ készüljön, ami amellett, hogy elősegíti a könyvek eladását, a választott témát és műfajt is azonosíthatóan kommunikálja a leendő olvasóknak.” – emelte ki Csáki László.

Az animáció mesterszak első évfolyamos hallgatói a Kreatív animációs tervezés kurzus keretében a kiadói csoport által felajánlott, különböző műfajú – krimi, szépirodalom, gyerekkönyv, önéletrajz – könyvek közül választhattak szeptemberben, a könyvajánlókat ezután egyénileg vagy párban dolgozva készítették el. A tervezési folyamat állandó és több szempontú kontroll alatt zajlott, hiszen a tervező tanár mellett külső, könyvszakmabeli szakemberek is véleményezték a munkát a konzultációk és prezentációk alkalmával. „A trailerek narrációjára színészeket kértünk fel, így a Major Melindával, Dolmány Attilával és Scherer Péterrel való közös munka során a hallgatók a hangfelvétel és a színészvezetés mesterségét is gyakorolhatták.” – tette hozzá a BKF témavezető tanára.

A projektben az alábbi alkotók és könyvek vettek részt:

Erik Axl Sund: Bomlás – Victoria Bergman-trilógia 1. (Szász Lilla alkotása)

Bud Spencer: 80 év alatt a Föld körül (Rödönyi Csilla alkotása)

Papp Sándor Zsigmond: A Jóisten megvakul (Albrecht Anett alkotása)

Romain Puértolas: A fakír, aki egy IKEA-szekrényben ragadt (Verhóczki Ádám alkotása)

Demény – most én ugatok. Pórázon vezette: Magos Judit (Barkóczi Noémi és Molnár Luca alkotása)

Katarina Mazetti: Elváltak és válófélben lévők panaszai (Kolop Anita alkotása)