Nyilvánosságra hozta az Európai Filmakadémia (EFA) annak a tíz filmnek a listáját, melyeket a külföldi mozibemutatók alapján idén a közönségdíjra (People’s Choice Award) jelöltek. A berlini székhelyű szervezet vezetősége által összeállított rangos listán szerepel Mundruczó Kornél Fehér Isten című legutóbbi rendezése, mely a Filmalap támogatásával készült.

A tíz európai filmre szeptember elsejétől október végéig lehet szavazni az EFA honlapján, és a szavazók között az Európai Filmdíjak decemberi díjátadó ünnepségére nyereményutazást sorsolnak ki a szervezők.

A több mint 200 kutya részvételével forgatott Fehér Isten egy kislány és egy kutya barátságának történetét meséli el egy olyan utópisztikus világban, ahol a származás sorsdöntő kérdéssé válik. A Fehér Isten a tavalyi cannes-i világpremiert követően, ahol elnyerte az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) program fődíját, kiemelkedő sikert ért el hazai és külföldi mozikban egyaránt, valamint nemzetközi filmfesztiválokon is díjazták.

A Fehér Isten-t több mint 50 ország filmforgalmazója vásárolta meg és jelentős nézettséget ért el számos területen, többek között Franciaországban, Angliában és legutóbb Németországban is, Észak-Amerikában több hónapig volt a mozik műsorán.  

A filmes és színházi munkáival egyaránt világszerte elismert Mundruczó Kornél hatodik nagyjátékfilmje, magyar-német-svéd koprodukcióban készült a Filmalap támogatásával, vezető producere Petrányi Viktória. A forgatókönyvet Mundruczó Wéber Katával és állandó alkotótársával, Petrányi Viktóriával írta. A Fehér Isten-t sok izgalmas fiatal alkotó jegyzi: operatőre Rév Marcell, vágója Jancsó Dávid, zeneszerzője a magyar származású Izraelben élő Asher Goldschmidt, látványtervezője Ágh Márton. A főszerepben Psotta Zsófia 12 éves amatőrszínész, a további szerepekben Zsótér Sándor, Monori Lili, Thuróczy Szabolcs és Gálffi László láthatóak.

Szavazni itt lehet!

(forrás: Magyar Filmunió / Magyar Nemzeti Filmalap)