Tavaly nyáron rendezte meg az HBO csatorna az első Írók napja névre keresztelt szakmai rendezvényét, amelyre olyan, már íróként dolgozó és a szakmával ismerkedő embereket várt, akik szívesen dolgoznának a csatorna magyar gyártású sorozatain. A programon hirdették meg a pályázatot, amelyre a mai Magyarországon játszódó, heti folytatásos drámasorozatok forgatókönyveit várták. A kiírásra 30 vagy 60 perces sorozat nemzetközi forgatókönyv-formátum alapján megírt első epizódját kellett leadni.

A 374 alkotásból száz kiemelkedő minőségűnek bizonyult, amelyből tizenegy került a legjobbak közé. Ebből a tizenegyből került ki végül a győztes pályamű. Fazekas Máté Gyilkos halom történetének főszereplője egy fiatal, ambiciózus nyomozó, aki egy román napszámos meggyilkolása ügyében érkezik vissza szülővárosába. A rendőrnek a múltbéli sérelmeken túl kollégái előítéleteivel is szembe kell néznie egy olyan vidéken, amelyen a vendégmunkásokat a helyiek betolakodónak, a gazdák viszont rabszolgának tartják.

Az író alkotói ajánlatot kapott az HBO-tól, hogy továbbfejleszthesse sorozattervét a magyar munkatársak irányításával, a tizenegy legjobbnak bizonyuló alkotás szerzője közül pedig többel szintén egyeztetnek a csatorna szakemberei ötleteik továbbfejlesztéséről. A beérkezett munkákat Krigler Gábor forgatókönyv-fejlesztésért felelős kreatív producer és Németh Gábor forgatókönyvíró bírálta el. A Gyilkos halom a sikeres fejlesztést követően akár egy-két éven belül gyártásba is kerülhet.

(forrás: MTI)