Pál Adrienn

Kocsis Ágnes régóta várt második nagyjátékfilmje, a Pál Adrienn már készül egy ideje, 2008 nyarán sikerült megtalálni a főszereplőt Gábor Éva személyében, majd idén márciusban már arról számolhattunk be, kisebb-nagyobb kalandokkal tarkítva, de amúgy rendben lezajlott a film 39 napos forgatása. A testes ápolónő mentális road movie-ja ezek után az utómunkálati fázisba lépett, ami elhúzódni látszott, így ez azt vetítette előre, hogy a nyári készülő filmekről szóló cikksorozatunkban még tarthatónak tűnő 2010-es, Filmszemlére időzített premier is csúszni fog.

Megkeresésünkre a rendezőnő elmondta, több tényező miatt sem fejeződik be a Pál Adrienn a tervek szerint: egyrészt a koprodukció okán Hollandiában készül a hangutómunka, s ott három hónapig, kb. kétszer annyi ideig dolgozik a hangmérnök, mint magyar kollégái. Az osztrák koprodukciós partner miatt Bécsben zajló képi utómunka terén pedig nehézségek léptek fel: képi hibákat kell javítani, s úgy tűnik, több trükkre lesz szükség, mint az előzetesen látszott. Ez anyagi komolyabb problémákat okoz, illetve a film egy kicsit hosszabb, mint amire elég lenne a képi utómunka költségvetése, ezért itt még forrásokat kell keríteni.

Ez ügyben Pusztai Ferenc bizakodó, mint mondja, semmiképp sem lesz a Pál Adrienn anyagi okok miatt rövidebb - "A pénz miatt ne kelljen az esztétikum rovására döntéseket hozni". A nagyobb terjedelem felvet forgalmazási kérdéseket is, úgyhogy az alkotók úgy gondolták, kell még idő a film elkészüléséhez. Pusztai szerint "közel vagyunk a végéhez", a jelen állás szerint 2010 áprilisának elejére meglesz a végső Pál Adrienn.

A Pál Adrienn érkezésére még várni kell (Gábor Éva, Kocsis Ágnes)
  
 


Team building

Az Almási Réka által a csapatépítő tréningek abszurd világát megidéző, 150 milliós költségvetésű Team building elkészült, ott lehet a 41. Magyar Filmszemlén, a nagyjátékfilmek mezőnyében, bár egy ideig úgy tűnt, a tévéfilmes mezőnyt fogja erősíteni, amire az is rímel, hogy a produkció magyarországi koproducere az MTV volt. Világunk intézményesített abszurdja egy kávéautomata kollektív, karácsonyi céges szétverésének történetével ihlette meg Almásit, aki kisebb kutatás után rájött, szinte minden ismerősének van egy hasonló története a csapaépítő tréningekről. A film forgatása a fővárosi Normafánál lévő Sport Hotel kellően inspiráló helyszínén zajlott, s a felkészülés jegyében a szereplők részt vettek egy félnapos valódi team buildingen is. A főbb szerepekben Fullajtár Andrea, Alexis Latham, Kamarás Iván, Blaskó Péter, Nagy Zsolt, Derzsi János, Géczi Zoltán, Elek Feri, Szalay Mariann, Varga Mari és Vasvári Emese látható, Almási alkotótársa Gibárti Viktor operatőr, látványtervezőként pedig Nemes Takách Kata.

Almási Réka első filmje elkészül a Szemlére (fotó: Kondákor Linda)


Czukor Show

Szintén a KMH Film berkeiben a Drop-Out Filmmel közösen  készült el Dömötör Tamás első nagyjátékfilmje, jóllehet a rendező a főiskolás évei alatt készített nagyjátékfilm terjedelmű, no-budget videós munkákat (Premier, Off-side, a két film megtekinthető a Filmkliken), de azok Pusztai szerint mégsem tekinthetőek valódi debütálásnak. A médiát kritikusan szemlélő Czukor Show története egy kibeszélő show keretein belül bomlik ki, amit Dömötör Tamás eleve filmre írt meg, aztán lehetősége volt a szombathelyi Weöres Sándor színházban megrendezni, és végül ez a színpadi verzió egészült ki pár jelenettel.

A történet főbb karakterei és kapcsolatrendszerer Füst Milán Boldogtalanok című 1915-ös drámájából erednek, de a szövegeik mai, kortárs magyar nyelven szólnak meg. A történet java egy kibeszélőshow-ban játszódik, maga a forgatás ezért kevésbé volt költséges, 12 nap alatt le is zajlott (amit nagyban segített, hogy hat kamera dolgozott egyszerre - az operatőr Tóth Widamon Máté volt -, ahogy arról forgatási riportunkban is beszámoltunk) zömében a fővárosi Millenáris Teátrumban. A svéd-magyar koprodukcióban elkészült film összeköltségvetése 100 millió forint körül van. A film főszereplt a showmant a színházi produkcióhoz hasonlóan Czukor Balázs alakítja, s játszik még a filmben Csonka Szilvia, Anger Zsolt, Vasvári Emese, Péter Kata, Simicz Sándor, de feltűnik a vásznon Árpa Attila is.
 

A show-nak sorsokon, életeken át is menni kell