Az Európai Parlament (EP) képviseletében Oldrich Vlasak a 47. Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon hozta nyilvánosságra vasárnap a Lux-díjért versengő filmek listáját. A 10-es listán rajta van Fliegauf Bence Csak a szél című Berlinale nagydíjas filmje.

A Lux-díjat 2007-ben alapította az Európai Parlament a film- és a kreatív művészet támogatására. Az elismerésről az EP-képviselők döntenek. A tíz jelöltből július végén választják majd ki azt a hármat, melyeket a velencei filmfesztivál különprogramjában, majd az EU 27 tagállamában is műsorra tűznek ősszel. Mindhárom filmet feliratozzák az EU 23 hivatalos nyelvén, elősegítendő a film forgalmazását Európa szerte. A 2012-es Lux-díjat, amely biztosítja a nyertes film promócióját is, november 21-én adják át majd Strasbourgban.



Nézz bele a filmbe!


A magyar-német-francia koprodukcióban készült Csak a szél című filmdrámát a 2008 júliusa és 2009 augusztusa között történt romák elleni merényletsorozat inspirálta. A film egy cigánycsalád egyetlen napját mutatja be, kora hajnaltól késő éjszakáig. Fliegauf Bence ötödik játékfilmjének vezető producerei Mécs Mónika és Muhi András (Inforg-M&M Film).

A Csak a szél című filmet vasárnap mutatták be először Franciaországban a nagyszabású Paris Cinema filmfesztivál versenyprogramjában Fliegauf Bence személyes részvételével és a napokban műsorra tűzi a Karlovy Vary-i filmfesztivál.

A tíz jelölt film:

À perdre la raison (Our Children) by Joachim Lafosse (Belgium, France, Luxembourg, Switzerland)
Barbara by Christian Petzold (Germany)
Cesare deve morire (Caesar Must Die) by Paolo and Vittorio Taviani (Italy)
Crulic – drumul spre dincolo (Crulic – The Path to Beyond) by Anca Damian (Romania, Poland)
Csak a szél (Just the Wind) by Bence Fliegauf (Hungary, Germany, France)
Djeca (Children of Sarajevo) by Aida Begic (Bosnia and Herzegovina, Germany, France and Turkey)
Io sono Li (Shun Li and the Poet) by Andrea Segre ( Italy, France)
L'enfant d'en haut (Sister) by Ursula Meier (France, Switzerland)
Louise Wimmer by Cyril Mennegun (France)
Tabu by Miguel Gomes (Portugal, Germany, France, Brazil)