Gigor Attila a szeretet fogalmáról és helyzetéről a mai világban, őszinte emberi érzelmekről készít filmet ezúttal: "Tiszta érzelmekről egy zavaros világban - ez a hívószava a Kútnak. Azt dolgozzuk fel benne, hogy mindenkinek kell egy ember, akibe kapaszkodni tud, hogy folytatni tudja az életét. Hogy mindenkinek kell egy történet. Esetleg több is." A film egy elhagyott benzinkúton játszódik majd, valahol az osztrák határ közelében. A pusztulásra ítélt és elhagyatott kút tizenöt kilométeres körzetében nincs lakott település, áthaladó forgalom is alig. A lerobbant helyet egy budapesti vállalkozó vette meg, aki lányok svájci futtatásából él, és kis háremét két-három hetente onnan indítja útnak külföldre alvállalkozó és mindig cserélődő sofőrjeivel. A Kút 35 mm-re forog, a rendező szerint ugyanis még mindig ez az a formátum, ami éppen úgy igaz és „koszos”, mint a történet, amit el akar mesélni.

A nyomozó rendezője hét év után készít újra nagyjátékfilmet, azóta többek között a nagysikerű Terápia című tévésorozat rendezésében és írásában vett részt. A nyomozó 2008-ban a Magyar Filmszemlén hat díjat nyert, majd számos nemzetközi elismerést kapott, mások mellett Karlovy Varyban, Varsóban és Pozsonyban, elnyerve többek között a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját. Gigor saját bevallása szerint A nyomozó után ismét szórakoztató filmet készül forgatni, ezúttal is egy brutális történeten keresztül. A Kút egyetlen helyszínen, a benzinkúton játszódik majd, kis szereplőgárdával.

A forgatás július 21-én kezdődik és 34 napig tart, a film operatőre Herbai Máté, látványtervezője az 1 című film rendezője, Pater Sparrow, vágója Kiss Wanda, producere a KMH Filmet vezető Pusztai Ferenc. A producer a Filmhunak adott interjúban elmondta, a Kút a krimi, a thriller, az akció és a dráma határmezsgyéjén mozog. A főbb szerepeket mások mellett Trokán Nóra, Kurta Niké, Pokorny Lia, Jankovics Péter, László Zsolt és Horváth Csaba alakítják, de feltűnik a filmben többek között Udvaros Dorottya is. Az alkotás előreláthatóan jövő tavasszal kerül a magyar mozikba, összköltségvetése 450 millió forint. A film magyar forgalmazója a Vertigo Média.