A beolvadásnak köszönhetően az immár közel száz főt foglalkoztató Filmalap a filmgyártás teljes spektrumában nyújt majd támogatást a magyar filmeseknek. A filmterv- és forgatókönyv-fejlesztési, gyártás-előkészítési és filmgyártási, valamint egyedi és marketing támogatások ezentúl stúdióhely és utómunka szolgáltatással bővülnek.

A Mafilm stúdióiban forgott idén a 6 millió eurós költségvetésű, holland történelmi koprodukciós Kenau, az amerikai Dracula, a Capitán Alatriste című spanyol tévésorozat, Pejo Róbert Mancs-filmje, számos reklám, valamint a Rudolf Péter rendezte Kossuthkifli című tévésorozat nagyrésze is. A Filmlaborban készül a legtöbb új magyar film utómunkája, köztük Bodzsár Márk Isteni műszakja, Orosz Dénes Coming outja, Fazekas Csaba Swingje, és Ujj-Mészáros Károly Liza, a rókatündér című első játékfilmje is.

A Filmalap nemrég 600 milliós forrást biztosított a két cég konszolidációjára; a korábbi években felhalmozott tartozások rendezésére és az időszerű fejlesztésekre, azért, hogy mind a Mafilm, mind a Filmlabor behozza piaci hátrányát és versenyképes piaci pozícióba kerüljön. A Filmalap a mindenkori nyereséget a magyar filmipar támogatására kívánja fordítani a jövőben.