A rendezvényt a Magyar Művészeti Akadémia, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint Szabadka önkormányzatának támogatásával szervezik meg. Az újságnak Bicskei Zoltán koordinátor azt mondta: az 53 magyar film című rendezvény sikere után a Magyar Művészeti Akadémia úgy döntött, összeállítanak egy újabb válogatást, ez lett a 100 magyar dokumentumfilm (1936-2013) és ebből választottak ki a vajdasági szervezők tizenötöt, amelyet Szabadkán, Magyarkanizsán és Temerinben mutatnak be. "Két Kossuth-díjas filmrendező is ellátogat hozzánk, Sára Sándor és Kósa Ferenc, de itt lesz még Mohi Sándor, Zsigmond Dezső, a Gulyás testvérek és Jelenczki István is" - emelte ki Bicskei Zoltán.

elegia600

Huszárik Zoltán - Elégia

Az október 29-ig tartó rendezvényen egyebek mellett bemutatják Huszárik Zoltán Elégia, Gaál István Pályamunkások és Gyarmathy Lívia A mi gólyánk című filmjeit, de látható lesz Sára Sándor Sír az út előttem sorozatából a Hontalanok című rész, valamint Gulyás János és Gulyás Gyula Málenkij robot című filmjének 102 perces változata is.

(forrás: MTI)