A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Mirage Film Stúdió koprodukciójában készülő Out egy ötvenen túli családapa kelet-európai utazásának és útkeresésének történetét mutatja be minimalista eszközökkel és abszurd humorral elmesélve.

Az Out főszereplője a tervek szerint Terhes Sándor (Glamour, A nyomozó) lesz, operatőre Pohárnok Gergely (Taxidermia, Utóélet, Miele, Szabadesés), magyar producere Taschler Andrea (Bibliothéque Pascal, Délibáb).

A szlovákia születésű Kristóf György a miskolci egyetem hallgatója volt, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon.

Az Atelier-t 2005-ben alapították azzal a céllal, hogy a művészi minőségük és eredetiségük által kiemelkedő filmtervek létrejöttét előmozdítsák. A rangos szakmai fórumra idén 14 országból érkező 15 filmterv alkotója kapott meghívást. A korábbi években Fliegauf Bence, Ujj Mészáros Károly és Kenyeres Bálint vett részt a cannes-i Atelier-ben.

out2 600