Az anya halála óta a fiatal orvos, Mihai – aki a titkosszolgálat besúgója is - tartja egyben a családot. Öccse, Emil lázad a rendszer ellen, súlyos beteg apjuknak, Williamnak pedig már nyűg az élet. AZ NDK-ba mégis azért mennek, mert Mihai elintézte, hogy apján életmentő műtétet hajtsanak végre. Épp hogy megérkeznek, mikor a Csehszlovákiát megszállni készülő szovjet tankokkal találják szembe magukat. Mivel az események miatt lezárják a cseh–német határt, a család egy keletnémet fogolytáborba kerül. Mihai itt megismerkedik Ullival, aki elkápráztatja: a müncheni egyetemista lány minden, ami ő nem, és mindene megvan, amiről ő még csak álmodni sem mert soha.

Anca Miruna Lăzărescu 1979-ben született Temesváron. 1990-ben a szüleivel Németországba költözött, Münchenben a University of Television and Film (HFF) iskolában tanult, majd részt vett a UCLE nyári kurzusain, valamint különböző forgatókönyvíró workshopokon. Dokumentumfilmje, a Déva titka (2007) számos díjat nyert, beleértve a Best New Talent Award-ot a Sehsüchte Diák Filmfesztiválon. 2011-ben fejezte be tanulmányait a HFF-en, az Silent River (2011) című rövidfilmje komoly elismerésnek örvendett, több mint 300 fesztiválra kapott meghívást, összesen 82 nemzetközi díjat nyert. Anca Miruna Lăzărescu tagja a Román és az Európai Filmakadémiának is.  Az Utazás apánkkal az első nagyjátékfilmje.


Anca Miruna Lăzărescu a Torino Film Lab-ban fejlesztette az Utazás apánkkal forgatókönyvét. A film bemutatója júliusban a 34. Müncheni Nemzetközi Film Fesztiválon volt, ahol a film zeneszerzője, Darvas Ferenc, elnyerte a legjobb filmzenéért járó elismerést. A film producerei David Lindner Leporda és Verona Meier, a hazai producerei pedig Taschler Andrea és Lovas Nándor. A Cinefesten szeptember 16-án 18 órakor és 17-én délben vetítik az Utazás apánkkal című alkotást. A film 2017 januárjától lesz látható a hazai mozikban az ACompany Hungary forgalmazásában.