Az idén 70. jubileumát ünneplő május 17-én kezdődő cannes-i filmfesztivál kihirdette a vizsga- és diplomafilmeket felvonultató Cinéfondation válogatást. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) filmrendező mesterképzésén Enyedi Ildikó osztályában tanuló Szentpéteri Áron vizsgafilmje, a Láthatatlanul is meghívást kapott a rangos programba.

Teljes sötétben kezdődik a Láthatatlanul című félórás rövidfilm, egy olyan kiállításon, ahol a látóknak lehetőségük van kipróbálni, milyen fény nélkül tapasztalni a világot. Itt találkozik egymással Anna, aki a pasijával érkezik a kiállításra, és Balázs, a vak tárlatvezető. A találkozást máshogy élik meg, de mindkettőjükben nyomot hagy. Vajon mit kezdenek ezzel, amikor újra találkoznak? „A legnyilvánvalóbb kérdéseken túl – mint például a viszonyulás a fogyatékkal élőkhöz, vagy, hogy megpróbáljuk vizualizálni egy vak ember érzékelését – sokkal jobban érdekeltek a történet univerzálisabb, emberi vonatkozásai. Vágyak, szorongások, kíváncsiság, bizonytalanság, mindaz, ami ugyanúgy működik, ha lát az ember, és akkor is, ha nem.” – vallja a forgatókönyvet is jegyző rendező.

A Láthatatlanult egy személyes élmény és a Barkó Tamás született vak mozgásművésszel való találkozás inspirálták, aki Józsa Bettina pályakezdő színésznővel együtt a film főszereplője.  Szentpéteri Áron korábbi tanulmányait és rövidfilmjeit (Nagymosás, 2013; Delfinkirály, Friss Hús, Zsűri különdíj, 2014) követően 2015 szeptembere óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója. A Láthatatlanul a mesterképzésen készült első éves vizsgafilmje, és jelenleg már a diplomafilmjén dolgozik, melyet a tervek szerint nyáron forgat Berlinben.  

A cannes-i Cinéfondation zsűrijének elnöke idén az Arany Pálma és Európai Filmdíj nyertes román sztárrendező Cristian Mungiu (4 hónap, 3 hét, 2 nap, Dombokon túl, Érettségi) lesz. A vizsga- és diplomafilmeket bemutató rangos programban korábban Mundruczó Kornél, Kocsis Ágnes, Szimler Bálint, Kárpáti György Mór és Andrasev Nadja szerepelt.

Láthatatlanul / Invisibly

2017, SZFE vizsgafilm, 32 perc, HD

Írta és rendezte: Szentpéteri Áron

Fényképezte: Dévényi Zoltán

Vágó: Vághy Anna

Sound design: Horváth Andor

Látvány: Ninausz Anna

Jelmez: Rubi Anna

Szereplők: Barkó Tamás, Józsa Bettina, Ladányi Jákob, Ócsváry Áron

Producerek: Szentpéteri Áron, Mécs Mónika, Muhi András

Koproducer: Muhi András Pires

Gyártó: SZFE, Inforg M&M