Idén először az animációs és az élőszereplős filmeket külön kategóriába lehet nevezni: a tavalyi két (magyar és nemzetközi) fődíj helyett három (magyar élőszereplős, magyar animációs, és nemzetközi élőszereplős és animációs) fődíjat osztanak ki.

A Friss Hús célja, hogy a fiatal filmeseknek alkalmat kínáljon arra, hogy széles közönség előtt, nagyvásznon vetíthessék filmjeiket. Az első és a második év is minden várakozást felülmúlt. A négy napig tartó vetítéssorozatok szinte mindig teltházasak voltak, a kiegészítő kulturális eseményeken, workshopokon több száz filmkedvelő vett részt. Az eseményt záró Best of Friss Hús vetítés és buli ugyancsak nagy érdeklődéssel zárult.

A Friss Hús 3.0 nevezési díjai korai nevezés esetén (2014. november 30-ig) a Daazo.com Friss Hús aloldalán:
- magyar nevezés esetén 2900 forint
- nemzetközi nevezés esetén 10 euró

Késői nevezés esetén (2014. november 30. és 2015. december 31.) között az árak módosulnak: a magyar nevezés díja 4900 forint, a nemzetközi nevezésé €20 lesz.

A rövidfilmfesztivál minden vetítésére érvényes bérletet 2014. november 30-ig féláron vehetik meg azok, akik eddig az időpontig filmet is neveznek a Friss Húsra.

A nevezéseket a Daazo Friss Hús aloldalán lehet feltölteni december 31. éjfélig.