Elsősorban női sorsokat fókuszba állító filmeket láthatunk az első Marie Claire Filmnapokon április 29 - 30. között a budapesti Alle bevásárlóközpont mozitermeiben. A díjnyertes nagyjátékfilmek, hangos kasszasikerek mellett néhány különleges, kevésbé ismert filmet, dokumentumfilmet is vetítenek, a programot kerekasztal-beszélgetések, szakmai programok, fotókiállítás egészítik ki.

Till Attila Tiszta szívvel című új filmjét két alkalommal is vetítik, a szereplőkkel a vetítések után Gyárfás Dorka beszélget. A filmben a rendező elmondása szerint egyszerre van benne József Attila dühe, a mozgáskorlátozottak humora, valamint a rendező riporteri kíváncsisága és mesélőkedve.

„A Tiszta szívvel régóta, 5-6 éve készül, és a kerekes székes ismerőseimnek köszönhetően jött az ihlet. Az elmúlt években több, mozgáskorlátozottakkal foglalkozó alapítvánnyal is kapcsolatba kerültem, így tapasztaltam meg azt, hogy a közhiedelemmel ellentétben ők egyáltalán nem elesett, szánni való, a társadalom által kivetett emberek. A film egyik főszereplője, Fenyvesi Zoli például százszor több helyen fordul meg, mint én. Megragadott, hogy ezt a hangulatot történetbe szőjem – mondta a Marie Claire-nek a rendező-műsorvezető, Till Attila. – Szeretem József Attila verseit, és azt, ahogy belehergelte, beleőrjítette magát az írásba. A Tiszta szívvel egy nagyon erős, elementáris vers. A benne felmerülő gondolatok, a düh és elkeseredés kimondottan inspirált, amikor a történetet írtam. Eredetileg csak munkacím volt, de aztán megmaradt – szeretem, és jó címnek tartom. Mindig kérdés, hogy lehet-e kölcsönvenni címet a klasszikusoktól, én azonban úgy gondolom: József Attila nem bánná, hogy használjuk a címét.”

Till Attila új filmjében Thuróczy Szabolcson kívül a főbb szerepeket játszók a valóságban is kerekes székesek. „A filmtörténet tíz legfontosabb fogyatékossággal élő karakterét mind olyan színészek játszották el, akik az életben nem fogyatékossággal élők. Ehhez számtalan trükkre volt szükség, én pedig azon gondolkoztam, vajon nem lenne-e egyszerűbb, ha a mozgáskorlátozottakat valóban mozgáskorlátozottak játszanák. A filmben benne van a testük, a lelkük, a reakcióik különböző helyzetekben, és ez mind-mind erősíti a történetet. A Tiszta szívvel miatt sokat voltam velük, így a legapróbb részletekig megismertem a lelki világukat, a problémáikat, az életük mozgatórugóit. Úgy gondolom, hogy ha már megnézzük a filmet, vagy beszélünk erről a témáról, azzal is érzékenyítünk. Itt van például Fenyvesi Zoli. Egyáltalán nem úgy gondolok rá, mintha más lenne. Ugyanolyannak látom, mint magamat. Ez a legfontosabb, ami történhet. Tudni, hogy bárki képes bármire, bárki lehet bármi. Az ember a lényeg, az összes többi csak körítés. Ő gurul, én meg járok, ennyi a különbség. Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy meg tudtuk mutatni, hogy valaki, aki kerekes székben van, el tud játszani egy főszerepet, el tud vinni egy filmet. A mozgáskorlátozottak nagyon sok munkát nem kapnak meg, márpedig ha egy kerekes székes lehet főszereplő, akkor vezérigazgató is lehet. A Tiszta szívvel tele van humorral, de nem rajtuk, hanem velük nevetünk. Ez nagyon fontos különbség. Rengeteg jó fej mozgáskorlátozott ember van, aki tud nevetni saját magán, és persze van saját poénrendszerük is. Mindig azt tapasztalom, hogy a humor a legjobb oldás. Ami humorral valósul meg, az sosem fáj.”

Az első Marie Claire Filmnapok részletes programja ITT:

Kerekasztal-beszélgetések Gyárfás Dorka vezetésével:

Április 29., 16 óra: Női jelenlét a magyar filmiparban
Milyen arányban képviseltetik magukat a nők a magyar filmgyártásban? Havas Ágnessel, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatójával, Pataki Ági producerrel, Divinyi Réka forgatókönyvíróval és Horváth Lilivel, a Szerdai gyerek című film rendezőjével beszélgetünk. A beszélgetést követően, 16.45 órakor a Szerdai gyerek című filmet vetítjük.

Április 29., 18.30 óra: Diktátorok gyermekei (Bettina Göring)
Az On The Spot készítői, Cseke Eszter és S. Takács András legutóbbi dokumentumfilm-sorozatukról mesélnek.
A beszélgetés előtt, 17.30 órakor a Diktátorok gyermekei (Bettina Göring) című filmet vetítjük.

Április 29., 20.30 óra: A 21. század szüfrazsettjei
A szüfrazsett című film kapcsán, amely a feminista mozgalom úttörőit mutatja be, a 21. század női lázadóiról beszélgetünk Barok Eszterrel, az Eszter's offtopic blog szerzőjével, Kapronczay Stefániával, a TASZ ügyvezető igazgatójával és Papp Réka Kinga újságíróval, civil aktivistával. A beszélgetés előtt, 18.45 órakor a A szüfrazsett című filmet vetítjük.

Április 29., 20 óra Tiszta szívvel című film vetítése
21.45 óra Kerekasztal-beszélgetés a Tiszta szívvel című film két szereplőjével, Thuróczy Szabolccsal és Danis Lídiával

Április 30. 13.15 óra Tabudöntögetés a filmvásznon
A Maternity Blues című film kapcsán Osvárt Andreával beszélgetünk. A beszélgetés után a filmet 14 órától vetítjük.

Április 30., 15.30 óra: Magyar színésznők külföldön
Milyen karriert futhat be egy magyar színésznő külföldön? Tapasztalatokról és nehézségekről kérdezzük Gryllus Dorkát, Hámori Gabriellát, Osvárt Andreát és Kerekes Vicát. A beszélgetést követően, 16.15 órakor az Anyák napja című filmet vetítjük.

Április 30., 17 óra: A társkeresés nehézségei a 21. században
Oláh Kata a Helló Szia Csókolom című dokumentumfilmjében a párkeresés nehézségeit állítja a középpontba. Oláh Katával, a rendezővel, Móczár Rudolf, a Randivonal marketing igazgatójával és Almási Kitti klinikai szakpszichológussal boncolgatjuk a témát. A beszélgetés előtt, 16 órakor a Helló Szia Csókolom című dokumentumfilmet vetítjük.

Április 30., 19.40 óra: Menni vagy maradni? A 21. század expatjai
Nem is lehetne aktuálisabb a téma az expatriótáknál. Milyen magyarként külföldön élni? A hazájukat elhagyó fiataloknak hány százaléka tér haza egyszer? Barna Eszter, a Határátkelő blog szerkesztője, Pistyur Veronika, a Budapest Bridge vezetője és Szűcs Nóra coach keresik a választ. A beszélgetés előtt, 17.45 órakor a Brooklyn című filmet vetítjük.

Április 30., 20 óra Tiszta szívvel című film vetítése
21.45 óra Kerekasztal-beszélgetés a Tiszta szívvel című film két szereplőjével, Balsai Mónival és Fenyvesi Zoltánnal