Az NMHH tájékoztatása szerint a Magyar Média Mecenatúra program keretében a testület - amely eddig 200 dokumentumfilm elkészítését támogatta több mint 1,5 milliárd forinttal - 12 belföldi és 2 határon túli dokumentumfilmes pályázót nyilvánított nyertesnek a 2015-ös Ember Judit-pályázat harmadik fordulójában, és összesen 113,4 millió forint támogatást ítélt meg nekik.

A mostani forduló eredményei alapján Kisfaludy András a 60-70-es évek elhallgattatott zenekarairól készít filmet, amelyben többek között a Taurus, a Kex és a Syrius akkori helyzetét is feltérképezi. Kopp Krisztina a Snétberger-tanítványokról forgat a Zenei Tehetség Központban, Varga Ágota Bokros jelentések címmel a szocializmus alatt a katolikus Bokor közösséghez tartozók elleni akciókat járja körbe.

Nagy Viktor Oszkár Székelyderbi címmel egy csíkpálfalvi búcsún szokásos szekérhajtó versenyt örökít meg szórakoztató módon, Kabay Barna a balatoni vitorlázás történetét és kiemelkedő sportembereit mutatja be.

A Mezősi-Nagy Mariann-Mezősi Tamás alkotópáros a magyar-lengyel barátságnak állít emléket, amikor a II. világháború elején a magyarok lengyel menekülteket fogadtak be. A vajdasági Pannon RTV a temerini magyarok II. világháborús viszontagságairól készít filmet Soós Georgina rendezésében A kendergyári asszonyok férjei címmel. Vargyasi Levente a háromszéki hagyományos szarvasmarhatartás szépségeiről és nehézségeiről számol be Fosos falu címmel. Ezek az alkotások a Duna Médiaszolgáltató Zrt. csatornáin kerülnek majd a nézők elé.

A TV2 műsorán látható majd Szanyi Gyöngyi filmje, amely a XIX-XX. századi magyar divat eredményeit dolgozza fel, valamint Kocsis Tibor Sándor Györgyről készítendő portréfilmje A nézeteltérítő címmel. A Hír TV, valamint az Echo TV vetíti majd Bőle István A tüskeirtók című alkotását, amely zempléni agrárvállalkozókat mutat be.

A Spektrum csatornán találkozhatunk majd Simon Judit Isten veled, Görgey című filmjével Görgey Artúr árulómítoszáról. Az Echo TV tűzi műsorra először a Ballada egy szolgafiú halálára című, egy székelyföldi sorsot bemutató alkotást Moharos Attila rendezésében, és szintén az Echo TV vállalta a Rajk-perben megvádolt, majd tisztázatlan körülmények között elhunyt Angyal Györgyről szóló mű vetítését.

Az NMHH közleménye szerint hat animációs alkotás összesen 56,7 millió forintos támogatásáról is döntött a médiatanács. A Magyar Média Mecenatúra program keretében meghirdetett 2015-ös Macskássy Gyula-pályázat utolsó, harmadik fordulójában sikerrel pályázott Hegedűs 2 László és lánya, Hegedűs Hanna Léna egy légyről, Rinyáról szóló animációs terve Nagyi meséi: Rinya nagy sétája címmel, folytatódhat Gurmai Beáta Borka és a varázsruha mesefolyama további két résszel.

Bővül Gyulai Líviusz szériája az Egy komisz kislány naplója két részével, valamint Kovács Márton sorozata a Bab Berci együtt sír Nuuszi Kuuszival című epizóddal. Csáki László rendezésében Fehér Béla Néhány szó című abszurd novellája elevenedhet meg Hódolat Örkénynek alcímmel, egy új sorozat indító darabjaként, Hegyi Magdolna pedig Űruborkák címmel készíthet saját ötlet alapján kezdő epizódot.

A tájékoztatás szerint a médiatanács 2011 óta 104 egyedi mű, illetve sorozat elkészítését támogatta 1,18 milliárd forinttal a Macskássy Gyula- és Dargay Attila-pályázatokon. Jelezték: a Médiatanács határozott arról is, hogy 8 millió forint támogatást nyújt a Neumann János-pályázat harmadik fordulójában, amelyben öt magyarországi és három határon túli online videósorozat jut pénzügyi forráshoz.

Az Index.hu film.indavideo.hu oldalára Megosztva címmel a túlzott internetfogyasztás árnyoldalairól készülhet háromrészes fikciós rövidfilmsorozat, illetve Mozgókönyvek címmel öt népszerű író - köztük Lackfi János és Tóth Krisztina - közelmúltban megjelent könyveit bemutató kisfilmsorozat.

A mese.tv, illetve az egyszervolt.hu oldalon Aprófilmek Apróságoknak címmel öt zenés animációs alkotás látható majd ismert énekesek - köztük Halász Judit és az Alma együttes - dalaival. A Magyar Idők weboldalán Kassa, a skizofrén város címmel a településen végbemenő népességfogyásról tudhatunk meg bővebbet, míg a petrys.hu oldalon Skype-life, a magyarok, akik külföldön dolgoznak címmel 25 részes webreality-sorozat készül 5 magyar család főszereplésével.

A szekelyhon.ro, illetve a mno.hu honlapon Alma Mater címmel tíz erdélyi középiskoláról forgatnak, a vs.hu portálon megjelenő videósorozat pedig Made in Erdély címmel a régió hat emblematikus magyar márkáját mutatja be a Góbé termékektől a Trëzy mosható pelenkáig.

A Pályaválasztó című kétrészes sorozat pedig öt vajdasági városban elérhető magyar középfokú oktatási lehetőségeket mutat be a Pannónia Alapítvány és a vtvszeged.hu együttműködésében. Mint írják, a Médiatanács 2011 óta mostanáig 78 online megtekinthető alkotást támogatott összesen közel 84 millió forinttal.

 

(Forrás: MTI)