Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint, a 2017-ben megrendezésre kerülő 89. Oscar- díjátadóra, az idegennyelvű film kategóriában minden ország egy filmet nevezhet azok közül, amelyeket 2015. október 1. és 2016. szeptember 30. között mutattak be hazai moziforgalmazásban.

Nemes Jeles László a Saul fia Oscar-díjával

A testületben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes Filmalap igazgató, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos mellett, Novák Emil operatőr, a Magyar Filmakadémia elnöke, Petrányi Viktória producer és Ujj Mészáros Károly rendező-forgatókönyvíró vesz részt idén. A héttagú bizottság szeptemberben dönt a magyar Oscar-nevezésről, a hivatalos nevezések leadási határideje 2016. október 3.

Ernelláék Karlovy Varyban

Az országok hivatalos nevezései közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek. A jelöltek listáját 2017. január 24-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására február 26-án kerül majd sor a Los Angeles-i Dolby Theatre-ben.

Az eddig ismert mozibemutatók dátuma alapján, az Oscar-díjra nevezhető magyar nyelvű filmek a következők: 

Veszettek 

LogIn

Anyám és más futóbolondok 

Új esély 

Az éjszakám a nappalod

Szerdai gyerek

Hajnali láz

Gondolj rám

A lovasíjász

Az itt élő lelkek nagy része

Zero

Hurok

Tiszta szívvel

Liliom ösvény

Kút 

Ernelláék Farkaséknál

Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap