A nápolyi születésű filmsztár úszóként kezdte pályafutását, nem is akárhogy: az első olasz úszó volt, aki egy perc alatt teljesítette a 100 métert. Ugyanebben az évben, 1950-ben az olasz vízilabda-válogatott tagjaként negyedik helyezést ért el az Európa Bajnokságon. Egy évre rá, 22 évesen kezdett el filmezni, de a versenysporttal csak 1967-ben, első amerikai filmszerződésével párhuzamosan hagyott fel, amikor az Egyesült Államokba költözött és felvette a jól csengő Bud Spencer művésznevet.

Első tengerentúli filmjében (Isten megbocsát, én nem) már együtt játszott Terence Hill-el, akivel tizennyolc év alatt tizenhét közös filmben szerepelt. A legendás páros munkái körül sajátos kultusz alakult ki, melyet nálunk az 1974-ben készült, néhány évre rá vetített Különben dühbe jövünk alapozott meg. Attól kezdve, hogy a hasonló fizimiskájú Bujtor István kezdte el szinkronizálni, színész és magyar hangja olyasmi szimbiózisba került, mint Woody Allen és Kern András. Legnagyob sikerei Terence Hill oldalán a Kincs, ami nincs, a Nincs kettő négy nélkül, az És megint dühbe jövünk vagy az Én a vízilovakkal vagyok.

Részlet Sergio Corbucci És megint dühbe jövünk című filmjéből

A közös filmezés mellett gondosan építgette szólókarrierjét is: 1973-ban mutatták be a Piedone, a zsaru című filmjét, amely egy négy részt megélt sorozat nyitánya lett, Spencerre pedig ráragadt a Piedone név. Ezeken kívül leghíresebb munkái Hill nélkül az Akit Bulldózernek hívtak, az Aranyeső Yuccában vagy a Banános Joe voltak. Az olasz származású színész az említett filmek mellett még számos spagettiwesternt készített és rengeteget dolgozott Sergio Corbucci rendezővel.