"Amikor a Lékiratok először megjelent, a Pannónia Filmvállalat egyik pártállami igazgatója beperelt, mert olyasmit állítottam róla, amit nem tudtam bizonyítani" - idézte fel Steinert Ágota, a kötet szerkesztőjének kérdésére a könyvhét Vörösmarty téri színpadán tartott vasárnapi kötetbemutatón a szerző.

Jankovics Marcell hozzátette: a Lékiratokat ekkor bezúzták, így az új kiadásból a kifogásolt tizenkét sort ki kellett hagyni, de más, apróbb változtatásokat, pontosításokat is végzett a szövegen. A Lékiratok "ifjúságom, gyermekkorom eseménydús részeit dolgozza fel születésemtől kezdve a Pannonia Filmstúdióba való felvételemig, azaz életem első tizenkilenc évét" - jegyezte meg. A kötet címére utalva szerző hangsúlyozta: az nem pejoratív akar lenni, a lék azonban mégis feltételez "egy jégpáncélt, amelyet próbáltam a rosszak fölé húzni".

Mint emlékeztetett, három évig dolgozott az önéletrajzon, aminek gyomorfekély lett a vége: előkerült például az 1950-ben, a Nemzeti Bank-per során letartóztatott apja periratainak egy része, ezeket olvasva át kellett élnie az egykori igaztalan vádakat. "Az írás úgy hatott rám, mintha fel akarnám törni a jeget" - fogalmazott.

(forrás: MTI)