Az idei fesztiválon különös hangsúlyt kap Irán, illetve a szólás- és véleményszabadság kérdése. A főprogramban vetített filmekről döntő nemzetközi zsűri ezúttal foghíjas, nem utazhatott Berlinbe Dzsafár Panahi iráni rendező, akit hazájában hatévi börtönre ítéltek, valamint 20 évre eltiltottak az alkotói munkától. Panahi központi alakja volt a Mahmúd Ahmadinezsád elnök győzelmét hozó 2009-es választások utáni ellenzéki megmozdulásoknak, rendszerellenes propaganda címén ítélték el.

jeff_500


Isabella Rossellini, a zsűri elnöke csütörtökön kiállt kollegája mellett. "A szólás- és véleményszabadság alapvető a filmszakma számára" - mondta. Megmozdulást terveznek az elítélt rendező védelmében Magyarországon is, a szervezők a berlini "szolidaritási akcióhoz" kapcsolódva február 11-én este a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházba várnak mindenkit, aki együttérzését szeretné kifejezni. A program részeként A kör című filmet vetítik a rendező munkásságából, a csatlakozók rövid előadást is meghallgathatnak az iráni társadalomról és kulturális életről. (Bővebben a szolidaritási napról.)

Szintén Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tartják szombaton annak a dokumentumfilmnek az európai premierjét, amelyet a YouTube videomegosztó portálra feltöltött alkotásokból vágtak össze. A Life in a Day (Az élet egy napban) című alkotást 197 ország felhasználóinak felvételeiből vágták össze. A 95 perces dokumentumfilm egy napot, 2010. július 24-ét "örökítette meg". "A képkockák között éppúgy vannak nagyvárosi pillanatok, mint olyanok, amikor úgy tűnik, mintha megállt volna az idő" - jellemezték a munkát a csütörtökön kezdődő filmfesztivál szervezői. A YouTube-film világpremierjét január végén tartották a Sundance Filmfesztiválon. Az időkapszulaként is felfogható montázst Az utolsó skót király című sikerfilmet is jegyző Kevin Macdonald rendezte.

berlin_500

A Berlinalén nem a YouTube-film lesz az egyetlen, amely az újmédia eszközeivel készült, vasárnap egy iPhone-nal forgatott, 33 perces rövidfilm kerül műsorra, Wim Wenders német filmrendező szintén vasárnap mutatja be a Berlini Filmfesztiválon első 3D-ben forgatott, Pina című filmjét. A dokumentumfilmmel a 2009-ben elhunyt legendás koreográfus, Pina Bausch emlékének adózik.

Magyarországot Tarr Béla A torinói ló című filmje képviseli a versenyprogramban, az Enyedi-osztály rendezőszakos hallgatója, Kárpáti György Mór Erdő című rövidfilmjével kapott meghívást. Két magyar filmtervet is beválogattak a berlini koprodukciós marketre, két magyar filmtervet fejlesztenek a ScriptEast-en, öten kaptak meghívást a Talent Campusra. (Bővebben a hazai filmesekről)

zsuri_500


Az idei fesztivál programján 58 ország csaknem négyszáz filmje szerepel. A szervezők 300 ezer mozijegyet kínálnak az érdeklődőknek, ezzel a Berlinale a filmvilág legnagyobb közönségfesztiválja. A legjobbaknak járó Arany és Ezüst Medvéket február 19-én osztják ki, a fesztivál 20-án a nézőknek szentelt nappal zárul.