A fesztivál programjában helyet kapott a múlt hónapban véget ért Londoni Filmfesztivál legjobb filmje, a Chevalier, amely egy halászhajóra sereglett csapat görög macsóból űz gúnyt, de megosztó az a meseszerű utópia is a bolygóról, ahol nem a nők szülnek, hanem fiatal kisfiúk. A francia Evolution a zsűri különdíját nyerte el San Sebastianban. Ugyanott vitte el a fődíjat, a Golden Seashell-t, az izlandi Sparrows, amely egy reykjaviki tinédzser pokoljárását meséli el, miután apjához kell költöznie az isten háta mögé. (A film azóta nyert Varsóban, Chicagóban, Sao Paoloban és egy hete Thessalonikiben is!)

A Frenzy egy közeli apokalipszis eljövetelét prognosztizálja Isztambulban, amelynek során az emberek egymás iránti bizalma napról napra párolog el. A fiatal török rendező a zsűri különdíját hozta el Velencéből. Az olasz Mediterranea két közép-afrikai fiatal menekült fiú megpróbáltatásait kíséri nyomon egészen Olaszországig, ahol aztán kiderül, hogy ott sem minden fenékig tejfel. (A film rákerült a LUX-díj 3-as shortlist-jére is).

 

 A legjobb rendezés díját hozta el a Sundance-i Film Fesztiválról a The Summer of Sangaile című litván film, amely két fiatal lány tiltott szerelmét meséli el a varázslatos Baltikumban. A svéd-lengyel The Here After egy gimnáziumi osztály lázadásáról szól, akik nem hajlandók megbocsátani osztálytársuk gyilkosának. Muszlim nők közötti prostitúcióról készült a Much Loved című provokatív francia-marokkói dolgozat, amit azon nyomban be is tiltottak Marokkóban.

 

A Disorder című belga thriller egy biztonsági őr és megbízója közötti liezon keskeny ösvényén egyensúlyoz (Special mention for direction, AFI Fest) Diane Kruger és Matthias Schoenaerts főszereplésével, míg Dominique Leborne Velencében, az Orizzonti-szekció legjobb színész díját nyerte a Tempete (Land Legs) című francia filmben nyújtott alakításáért, ahol saját családja egyben tartásáért bukik el epikus nagy küzdelemben.

A tíz filmből álló válogatás közül négyet nő rendezett.
Információ és jelentkezés: scope100.hu