Zsólyomi Fruzsina és Szepesi András Gravitáció nélkül, Sallai Ervin Libikóka, Tímár Magdi és Gordon Agáta Lullaby valamint Pántya Beáta Horizontugrás című elképzeléseik 250-250 ezer forint támogatást kapnak a megvalósításhoz. – ,,Az elkészült filmeket október 12-én, a kilencedik Nemzetközi Tudományos Filmszemle ünnepélyes megnyitóján láthatja majd először a nagyközönség" – mondta el a szemlét szervező szolnoki TiszapART mozi ügyvezetője, Demeter István. 

 

A szolnoki TiszapART mozi / Kép forrása: Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál

A szinopszispályázatot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 1 millió forinttal támogatta, amit a zsűri a legjobb filmtervek között oszthatott szét. A július elején közzétett felhívásra 33 pályázat érkezett, amelyeket Báron György filmesztéta, filmkritikus és Sopsits Árpád film- és színházi rendező értékelte. A szakemberek úgy döntöttek, hogy mivel „négy munka emelkedett ki a mezőnyből, amelyek nagyjából azonos színvonalat képviseletek, és a megvalósíthatóságukra is minden remény megvan, a zsűri nem hirdet sorrendet, hanem a négy alkotás között, egyenlőarányban ossza el a Médiatanács által felajánlott keretet”.

Az elkészült filmeket október 12-én, a kilencedik Nemzetközi Tudományos Filmszemle ünnepélyes megnyitóján láthatja majd először a nagyközönség – mondta el a szemlét szervező szolnoki TiszapART mozi ügyvezetője, Demeter István. – „Látva azonban a beérkezett pályamunkákat, amelyek többsége alkotóközösségektől származik, úgy érzem, sok tervvel találkozhatunk a jövőben más fesztiválokon is. Ami egyben azt is jelentheti, hogy a pályázattal elértük a célunkat: a fiatal filmesekben ismét sikerült felkeltenünk az alkotókedvet és a kreativitást, ami hosszú évek óta a szolnoki filmes mustrák egyik küldetése.”

Forrás: Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál