A Cirko számára megalakulása óta mindig elsődleges szempont volt az olyan filmek bemutatása, amelyek emberi jogi kérdéseket helyeznek középpontba, a kisebbségek és elnyomottak helyzetét mutatják be - írják sajtóközleményükben. Balassa Péter, a Cirko Film vezetője így fogalmaz: „A Dheepan kapcsán úgy éreztük, hogy társadalmi szerepvállalásunkat a témával foglalkozó filmek bemutatása mellett most anyagi eszközökkel is fontos hangsúlyoznunk. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy olyan szervezetnek ajánljuk fel a teljes első hétvégi bevételt, amely a menekültek megsegítését tűzte ki céljaként”.

A Cannes-ban Arany Pálmát nyert Dheepan – Egy menekült története című filmet október 29-én mutatják be a magyar mozik. A film Dheepanról, a Srí Lanka-i tamil menekültről szól, akinek el kell hagynia hazáját. Franciaországban próbál új életet kezdeni: egy lakótelepen lesz gondnok. A többi menekülttel és a helybeliekkel éppolyan lassan formálódik a kapcsolata, mint új családjával. A főszerepet alakító Jesuthasan Anthonythasan 16 és 19 éves kora között maga is tamil tigrisként harcolt Srí Lankán. Ezután elmenekült az országból, és az általa alakított Dheepanhoz hasonlóan Párizsban kezdett új életet. Ma sokfelé publikáló író, regényeit több nyelvre lefordították.

A vetítésekre a mozi honlapján lehet jegyet foglalni.