Neményi Ádám 1978-tól dolgozott a filmszakmában, a Mafilmen belül felvételvezetőként, majd gyártásvezetőként, többek között olyan filmekben, mint a Jób lázadása, az István, a király, a Közel a szerelemhez, az Isten veletek, barátaim vagy A fantasztikus nagynéni.

1994-ben beindította az első 24 órás magyar nyelvű televíziót, az A3 TV-t, majd 1996-ban a pályázatíró team tagjaként megnyerték az egyik országos frekvenciát, így a 1997 szeptemberében beindult RTL Klub koprodukciós igazgatója és producere lett.

Tíz éve saját céget alapított, és filmgyártásba kezdett. Olyan kasszasikerek fűződnek a nevéhez, mint az SOS Szerelem!, ami 2007-ben az év legnézettebb magyar filmje lett, a 9 és fél randi, a Made in Hungária című zenés film vagy az Igazából apa.

2008-ban két dokumentumfilmet is készítettek; a Puskás Hungaryt (Puskás Öcsi életéről) és a Jack Jacket, ami egy rockumentumfilm kemény rockerekről és a zenéjükről.

nemenyi2

Neményi Ádám az Igazából apa forgatásán (fotó: Filmhu)

Barátja és kollégája, Köbli Norbert forgatókönyvíró az Origon búcsúzik tőle: "Gyakran találkoztunk, sokszor éjszakába nyúlóan beszélgettünk filmről, zenéről, életről. Jókedve, nyugalma, alkotókedve megmaradt akkor is, amikor beteg lett. Minden reggel új ötlettel ébredt: hol koncertet, hol filmfesztivált, hol Casablanca-emlékestet szervezett. A végsőkig reménykedett benne, hogy még egyszer az életben filmet készíthet."