Gyürey Vera két évtizeden keresztül vezette a MaNDÁT, amelynek éléről 2012-ben távozott, korábban tanított a budapesti József Attila Gimnáziumban, az ELTE BTK XX. századi magyar irodalomtörténeti tanszékén, a Művelődési Minisztériumban, majd az Országos Pedagógiai Intézetben. 1985-ben került a Magyar Filmintézetbe (a későbbi Magyar Nemzeti Filmarchívumba), 1991-ben lett annak igazgatója. 1993-ban Balázs Béla díjban részesült.

A díjat az 1888-ban, Hamburgban született színész és rendező után nevezték el és minden évben a német filmörökség nemzetközi fesztiválján, a Hamburg Cinefesten adják át. A díjjal 2004 óta a filmörökség ápolásában, megőrzésében és terjesztésében kiemelkedő tevékenységet folytató szakmabelieket méltatnak.

gyurey600

Az idei zsűriben is nemzetközi szakmabeliek és a Reinhold Schünzel-díj korábbi győztesei ültek: Barton Byg a Massachusetts Amherst Egyetem professzora, Leonardo Quaresima filmtörténész és Rainer Rother a Deutsche Kinemathek művészeti vezetője.

(forrás: cinefest.de)