Overdose betegségének, felépülésének és újrakezdésének időszakában a kulisszák mögötti világba vezet az a Ferenczi Gábor rendezte - az HBO és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Filmteam Kft. produkciójában készült - dokumentumfilm, amelyet a tervek szerint novemberben mutatnak be. Ferenczi nevéhez fűződik A barátkozás lehetőségei című alkotás, amellyel 2009-ben a 40. Magyar Filmszemlén a legjobb tévéfilm díját nyerte el. 

A Filmalap közleménye szerint a rendező alkotótársaival, Idrányi Flórával és Gül Togay-al, 2008 novembere óta követte kamerájával az akkor még veretlen és nagy jövő előtt álló „csodaló” sorsát, a körülötte zajló eseményeket. Az alkotók ígérete szerint a filmből megismerhetjük Overdose tulajdonosát, trénerét és munkalovasát, a ló pályafutásának küzdelmes, drámai történetét.


Nézz bele Ferenczi Gábor kisfilmjébe!

Ferenczi Gábor felidézte azt a párizsi versenyt, melyet Overdose megnyert ugyan, de a rossz start miatt újra kellett volna futnia. „Megragadott, ahogy erről a tréner mesélt: ’És azt hogy magyaráztam volna el neki, hogy nyertél ugyan, de légy szíves még egyszer...?!’ Ez a két momentum elég volt ahhoz, hogy belevágjunk a filmbe, hogy kíváncsiak legyünk, mi lesz ennek a nem mindennapi történetnek a vége, hogyan reagálnak a csodára azok az emberek, akik láthatóan egész életükben erre vártak” – nyilatkozta a rendező. A film készítői végül összesen öt éven keresztül követték nyomon a „csodaló” útját.

A premier november 28-án lesz az HBO csatornán és az HBO GO-n.