A Budapest Rooftop Cinema immáron negyedik éve kényezteti a mozgókép rajongóit kultikus, nagy filmtörténeti jelentőségű és közönségkedvenc filmekkel. Az idei nyári szezon sem marad tető(kert)mozi nélkül: a szervezők a már megszokott helyszínen, a Corvin Club idén teljesen megújult tetőteraszán várják az igényes kikapcsolódásra és közösségi moziélményre vágyó nézőket – ezúttal hétfő esténként.

A tavalyi – olyan kultikus filmeket, mint a Mechanikus narancs vagy Az ötödik elem felvonultató – szezon után a Budapest Rooftop Cinema idén nem kisebb filmmel, mint az 1994-ben debütált, számos díjat nyert Leon, a profival, Luc Besson egyik legjelentősebb alkotásával indítja az évadot. A film máig tartó hatása nem kétséges. Besson filmjével olyan sikeres színészeket indított el pályájukon, mint Natalie Portman vagy Semi Naceri, a Jean Renóra írt főszerepért pedig olyan művészek is sorba álltak, mint Mel Gibson és Keanu Reeves – mindhiába.

Leon (Jean Reno) egy különc olasz bérgyilkos, akinek fő ismertetőjegyei, hogy sok tejet iszik, ülve alszik és imádja a Gene Kelly filmeket. Hóbortjai ellenére azonban a legkiválóbb takarító a városban, akinek ráadásul szigorú szabályai is vannak: gyermekeknek és nőknek soha nem eshet bántódása – így nem csoda, hogy menedéket ad egy elárvult kislánynak, Mathildának (Natalie Portman), aki egy korrupt nyomozó (Gary Oldman) célkeresztjébe került.

 

A Budapest Rooftop Cinema szervezőjével, Besnyő Dániellel beszélgettünk is tavaly. Ezt mondta a mozi céljairól és keletkezéséről: „Egy átlagos mozinál nagyobb élményt akartunk adni az embereknek, tematikában és hangulatában is. Valamit, ami többet tud, így merült fel, hogy milyen jó lenne a csillagos ég alatt mozit csinálni. (...) Sok olyan filmet is bemutatunk, amik annyira régiek, hogy a legtöbb fiatal már nem láthatta mozivásznon, legfeljebb dvd-én, vagy vhs-en, vagy a televízióban. Ez egy ilyen filmklub-szerűség, a mozi hangulatával és még annál is több egy kicsit."

Az esemény Facebook oldala.

Időpont: 2016. május 30. 20:45

Helyszín: Corvin Club tetőterasz (VIII. Blaha Lujza tér 1-2., bejárat a Somogyi Béla utca felől)

Kapunyitás: 19:00

Támogatói jegy: 600 HUF/ 2€