Az Un certain regardban a hivatalos versenyprogramhoz hasonlóan mintegy húsz alkotás kap meghívást. Mindkét szekció programját április 17-én párizsi sajtótájékoztatójukon hozzák nyilvánosságra a szervezők.

"Büszke vagyok, hogy zsűrielnöke lehetek az Un certain regard-nak, amely mindig szenvedélyes válogatás. (...) Ebben a versenyben egyszerre vannak jelen nagy mesterek, fiatal tehetségek, új országok és új filmes formák" - nyilatkozta Trapero, aki már első filmjével, a Világdaruval elnyerte a velencei filmfesztiválon a kritikusok díját. Leonera című drámájával 2008-ban a cannes-i hivatalos versenyprogramban szerepelt, az Un certain regard-ba pedig három filmjét is beválogatták, az El Bonaerense-t, a Caranchót és az Elefante blancót. Trapero mindegyik filmje a dokumentumfilmek stílusához közelít, a thrillerekhez közelítő cselekmények segítségével keserű társadalmi valóságot ábrázol és koráról könyörtelen politikai reflexióval szolgál.

Az Un certain regard zsűrielnöke tavaly Thomas Vinterberg dán filmes volt, aki Rithy Panh kambodzsai rendező L'image manquante (A hiányzó kép) című alkotását találta a legjobbnak. A kambodzsai mű versenyben volt a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért is.

A 67. cannes-i filmfesztivál május 14-én indul a francia Riviérán. A fesztivál május 25-éig tart, de az aznapi európai választásokra való tekintettel a hivatalos versenyprogram díjkiosztása kivételesen előző este, május 24-én, az Un certain regard díjainak átadása pedig május 23-án este lesz.

(forrás: MTI)