A tizedik alkalommal megrendezett Co-production Market a Berlini Filmfesztivál kísérőrendezvénye:  a nemzetközi filmszakma egyik legfontosabb koprodukciós platformján közel félezer producer vesz részt februárban, hogy a fejlesztési szakaszban lévő filmtervek javát az elsők között ismerhesse meg. 318 jelentkező közül válaszották ki a 20 résztvevőt, amelyek között van Pálfi György The Voice című filmterve. A készülő projekt gyártója a Pusztai Ferenc vezette KMH Film, aki tavaly is részt vett a Co-production Marketen, akkor Nagypál Orsolya Balatoni tengeralattjáró című filmjéhez kerestek nemzetközi partnereket. 

Szintén a Berlináléval párhuzamosan zajlik a Talent Campus: a legfiatalabb filmesek találkozójára, a Berlinale Talent Campus-ra három magyar tehetség kapott meghívást: Nedeczky Dóra producer, Kerékgyártó Yvonne rendező és Kocsis Dániel operatőr vesz részt a programon. Az előadók között is találunk magyar nevet: a tavaly Berlinben Ezüst medvét nyert Fliegauf Bence beszélget majd olyan filmkészítőkkel mint David Gordon Green és Oliver Hermanus arról, hogyan lehet elfojtott érzelmekre és erős vizualitásra épülő történetet mesélni.

A közép-európai forgatókönyvek fejlesztésére létrehozott varsói székhelyű ScriptEast workshop egész éven át tart; második állomása a berlini filmfesztivál, ahol a meghívott forgatókönyvek alkotói a nemzetközi filmszakma elitjéből érkező mentorokkal találkoznak. A ScriptEast szakmai fórumon Vágvölgyi B. András 1989 című forgatókönyvének fejlesztése folytatódik Berlinben.

Az orosz filmiparra koncentrál a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) által hatodik alkalommal megtartandó Cinema Total filmszakmai programsorozat, amelyet február 9. és 13. között rendeznek meg a Berlinale kísérőrendezvényeként.

A budapesti székhelyű kisfilmes honlap, a Daazo.com idén is megjelenteti a Berlinale rövidfilmes programjára fókuszáló World of Shorts magazinját, sőt idén is lesz fiatal filmeseknek szóló buli a berlini Szimpla Badehausban, február 11-én.