A mintegy 200 filmet felvonultató portói filmfesztivált idén 37. alkalommal rendezték meg, ahova Vranik Roland filmjén kívül Madarász Isti Hurok című filmjét is beválogatták.

Az állampolgár forgatókönyvét Vranik Roland és Szabó Iván (Viharsarok, Hacktion), az SZFE tanára közösen írta. A megrázó szerelmi történet amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát. A Bissau-Guineából származó és 30 éve Magyarországon élő dr. Cake-Baly Marcelo, a miskolci színház színésznője Máhr Ágnes és az iráni Shekari Arghavan főszereplésével készült alkotás a Popfilm produkciója. Interjúnk a rendezővel itt olvasható.

Az állampolgár: Migráns premier plánban

"Az állampolgár igazi mesterkurzus forgatókönyvírásból, színészvezetésből, színészi játékból és rendezésből. Egyetlen unalmas vagy felesleges jelenete sincs, mindegyik előre viszi a történetet, a karakterek folyton nehéz helyzetbe kerülnek, elvárásaik ritkán teljesülnek, csalódások sorozata vár rájuk. A karakterek tettei végig hitelesek, ahogy a színészek gesztusai is."

Az állampolgár jelenleg is látható a hazai mozikban a Mozinet a forgalmazásában. 

Forrás: MNF