A Camões Intézet Portugál Nyelvi Központ, a portugál Apordoc Dokumentumfilm Szövetség, és a DocuArt Filmművészeti Központ szervezésében jött létre Magyarországon először olyan dokumentumfilmes esemény, amely specifikusan portugál alkotásokra koncentrál. A filmeket a lisszaboni Apordoc válogatta João Miguel Henriques-sel, az ELTE portugál lektorával és a Portugál Intézet vezetőjével.

A filmnapokat Susana de Sousa Dias 48 című filmjével nyitják meg október 14-én, szerdán 19 órakor.  Előtte Király Hajnal tart bevezetőt, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán doktorált, a disszertációját pedig a film és az irodalom kapcsolatáról írta. Azóta Lisszabonban is élt, a kutatását pedig kiterjesztette a festészet-irodalom-film tárgykörére. Sousa Dias filmje pedig pusztán fényképek felhasználásával mond kritikát a portugál diktatúráról. Ez az önkényuralom 1926-1974-ig, azaz 48 évig tartott, így máris értelmet nyert a mű címe: 48. A 2009-ben készült alkotás különböző politikai foglyokat szólaltat meg, akik kegyetlen kínzásokat éltek túl. „Szerették látni a gyötrelmet a foglyok arcán”- mondja az egyik túlélő.

A filmnapok intervalluma alatt minden másnapra jut egy dokumentumfilm. Pénteken Miguel Gomes Redemption-jében különféle korú és nemzetiségű emberek beszélnek arról, hol és mikor kezdték el keresni a megváltást. Manuel Manos költői módon felidéz bizonyos mára már Romokká vált helyeket, melyek részét képezték az ország történelmének. Hétfőn a Senkiföldjén a CIA volt zsoldosa, João Paulo Sobral de Figueiredo osztja meg a nézőkkel történetét. Azaz azt, hogy hogyan vált élvezettel gyilkoló katonatisztből zsoldossá, végül hajléktalanná.

A sort Joaquim Pinto naplószerű alkotása, az És most mi lesz? zárja. Pinto, elismert portugál hangmérnök és producer több, mint 20 éve AIDS-es. Egy év kísérleti kezelés feljegyzései szerepelnek a 2013-ban készült, a New York-i és Bécsi Filmfesztiválon bemutatott, illetve a Locarno Filmfesztivál zsűri nagydíját megnyert filmben.

 

A vetítések részletes időpontjai:

Október 14. 19 óra

Susana de Sousa Dias: 48

2009, 93’

Október 16. 19 óra

Miguel Gomes: Redemption

2013, 27’

Manuel Mozos: Romok

2009, 60’

Október 19. 19 óra

Salomé Lamas: Senkiföldje

2012, 72’

Október 21. 19 óra

Joaquim Pinto: És most mi lesz?

2013, 164’