A BKF Művészeti képzései széles palettát kínálnak a felvételizőknek: a két művészeti intézetben – Alkalmazott Művészeti Intézet, Médiaművészeti Intézet – 12 alapszak és 6 mesterszak várja a hallgatókat.  

A nyíltnap keretében az általános pótfelvételi tájékoztatáson túl Baráth Hajnal, az Alkalmazott Művészeti Intézet vezetője bemutatja a képzéseket, kitérve az elmúlt év számtalan hallgatói sikerére is, többek között Gottlieb Réka Pro Arte aranyérmére, Ferge Roland és Kovács Ákos El (olvasd el interjúnkat Ferge Rolanddal!) című filmjének bemutatkozására a Berlinalén, vagy Simon Balázs animációs klipjére, amely nagy sikert aratott a nemzetközi zenei világban.

A BKF nyíltnapon a szakok oktatói és hallgatói a Rózsa utcai műhelyekben mutatják be a főiskolán zajló munkát. Nemcsak a képzésekről kaphatnak részletes és szubjektív tájékoztatást az érdeklődők, hanem a főiskola hangulatába is belekóstolhatunk. A hallgatók prezentációiból kirajzolódik majd, hogy milyen az élet a BKF-en: milyenek a tanárok, a műhelyek, az eszközkészlet, a technika, a felszereltség, és hogy mivel is foglalkoznak az egyes szakokon.

Az iskola idén is meghirdeti azt a lehetőséget, hogy a BKF pótfelvételi nyíltnapon a tanárok szakonként öt érdeklődőnek - előzetes online regisztráció alapján - portfólió konzultációt tartanak. A konzultáción a felvételizők egyenként mutathatják be a portfólióikat, és az oktatók személyes segítséget nyújtanak a szakválasztással kapcsolatban, hogy mindenki megtalálhassa a hozzá legközelebb álló művészeti területet és képzési formát.

A mester-tanítvány kapcsolatra és team munkára épülő, gyakorlatorientált oktatási struktúra alapját a neves hazai és nemzetközi szakemberekből álló oktatói gárda, valamint a legmodernebb technológiákkal, szoftverháttérrel, magas technikai felszereltséggel működő műhelyek, műtermek adják.

BA alapszakok és specializációk (hat féléves képzés):

Médiaművészeti Intézet: Animáció alapszak, Fotográfia alapszak (alkotói fotográfus specializáció, fotóriporter specializáció, divatfotó specializáció), Kameraman alapszak, Média design alapszak, Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszak, Televíziós műsorkészítő alapszak

Alkalmazott Művészeti Intézet: Design- és művészetelmélet alapszak, Elektronikus ábrázolás alapszak , Képi ábrázolás alapszak, Kézműves alapszak, Környezetkultúra alapszak, Tervezőgrafika alapszak (Textilművesség specializáció, Kerámia specializáció, Öltözék és kiegészítő specializáció /divattervezés, Környezetprezentáció / enteriőr és környezettervezés specializáció)

MA alapszakok (négy féléves képzés):

Médiaművészeti Intézet: Filmoperatőr művész mesterszak, Mozgóképművész mesterszak (animációs mozgóképtervező specializáció, operatőr specializáció, író - dramaturg specializáció, kreatív producer specializáció, operatőr specializáció, vágó specializáció, műsorkészítő specializáció

Alkalmazott Művészeti Intézet: Belsőépítész környezettervező művész mesterszak, Design- és művészetmenedzsment mesterszak, Divat- és textiltervező művész mesterszak (mozgóképkészítő specializáció, divattervezés specializáció, textiltervezés specializáció), Tervezőgrafika mesterszak


European Film School (EFS) (Olvass még többet a EFS-ról!)

A BKF-en alapított nemzetközi filmes iskola neves szakember gárdája nemzetközi oktatási programot nyújt cinematograpy szakán, ahol megtanulhatják a hallgatók mindazt, amit a filmkészítésről tudni kell! Az EFS szakmai partnerei a Raleigh Studios, az ARRI, valamint a professzionális felszerelések biztosítója a Hollywood Rentals.

Olvasd el beszámolóinkat a BKF kameraman szakának Fényíró Filmklubjáról!


Időpont: 2014. augusztus 5., kedd

Helyszín:
BKF Rózsa utcai Campus, Művészeti Képzések
1077 Budapest, Rózsa utca 4-6.

Bővebb információ:
Kubik Elvira, PR&kommunikáció, BKF Művészeti Képzések
+36-20-916-32-06
elvira@kubikelvira.com
www.bkf.hu/muveszet/