Az Eurimages mellett a Karlovy Vary-i, a haugesundi, a tesszaloniki és a francia Arc-i nemzetközi filmfesztiválokkal közösen alapított úgynevezett Lab Project, azaz "kísérleti projekt" a nem hagyományos filmes ötleteket kívánja támogatni a megvalósulási szakaszban. Az 50 ezer eurós projekttámogatási díj hároméves próbaideje 2016 elején indul. A nyilatkozat szerint a díjat fesztiválonként egy projekt kaphatja meg, melyről nemzetközi zsűri dönt majd. A zsűriben egy filmes szakember, egy művészeti kurátor és az Eurimages képviselője foglal majd helyet.

Az Eurimages tájékoztatása szerint a filmeseknek lehetőségük lesz a hagyományostól eltérő filmes ötletek utómunkálatainak befejezésére, legyen szó dramaturgiai vagy gyártási szempontokról. A projekteket a már forgatott anyag alapján választja ki az adott fesztivál és mutatja be a Work in progress, azaz a megvalósulás szakaszban lévő filmek szekciójában. A Lab Project-díjjal a különböző filmművészeti kifejezéseket kívánja díjazni az Európa Tanács filmtámogatási alapja és aktív részese lenni az európai mozi megújulásának - közölte nyilatkozatában az Eurimages.

 

(forrás: MTI)