A Film+ egy minden év novemberében megrendezésre kerülő fórum, melynek célja az, hogy a vágók munkáját előtérbe helyezze, s négy napon keresztül filmvetítések, vitaestek és beszélgetések során a vágás „láthatatlan művészetére” irányítsa a figyelmet. A kezdeményezést a német Schnitt filmmagazin indította útjára, s a Nordrhein-Westfalen-i filmalapítvánnyal és Köln városával közösen immáron kilenc éve díjazzák, három kategóriában a Németországban élő és dolgozó legjobb vágókat.

A kategóriánkénti öt-öt jelölt filmjei közül idén a nagyjátékfilmek vágói közül Heike Parplies kapta az Alle anderen c. filmért (r.: Maren Ada), a legjobb dokumentumfilmes vágónak Gesa Marten bizonyult a pereSTROIKA-umBAU einer Wohnung (r.:Christian Büchner) című filmben végzett munkájáért, a legjobb fiatal vágónak járó díjat (Förderpreis Schnitt) Ruszev Szilviának ítélte oda zsűri.

Ruszev Szilvia, a legjobb fiatal vágó Németországban

A Supriyo Sen által rendezett Wagah című film, melyet többek között a Berlinálén (Berlin Today Award 2009) és Karlovy Varyban is díjaztak, a pakisztáni-indiai határ egyetlen határátkelőhelyén, Wagahban játszódik. Ez a hely minden áldott este különös látványosságot kínál: a két ellenséges viszonyban álló, 60 éve különvált ország katonái látványos katonai parádé keretében vonják le országuk zászlóját, s ezt az eseményt napról-napra többezres tömegek kísérik figyelemmel, hazájukat éltetve. A film három indiai iskolásfiú szemével mutatja be ezt az eseményt, mely politikai erőfitogtatás, népünnepély és katonai parádé sajátos keveréke. A zsűri indoklásában kiemelte, hogy a két parádé szembeállításban egyrészt eltűnnek a tradíciók közti különbségek, ezzel egyidejűleg azonban a térbeli szétválasztottság leküzdhetetlensége is nyilvánvalóvá válik. A három szereplő nyílt és közvetlen tekintetén keresztül az alig negyedórás film pontos ritmusával képes a népünnepély hisztérikus meghasonlottságát közvetíteni a nézők számára.

A jelenleg Berlinben élő Ruszev Szilvia 1974-ben született Budapesten, 1998-ig az ELTE hallgatója volt, ahol irodalmi és filmes tanulmányokat folytatott. 2002 és 2008 között a Konrad Wolf Filmfőiskola vágó szakán tanult Potsdam-Babelsbergben. 2008-ban részt vett a Berlinale Talent Campus-án. Több kis- és nagyjátékfilm vágója, leghíresebb munkája a Tulse Luper bőröndjei  (r.: Peter Greenaway) és a Fövenyóra (Tolnai Szabolcs).

Egy régi Ruszev Szilvi film