A film római sajtóbemutatóján Röhrig Géza, az alkotás főszereplője az MTI-nek adott interjúban a nyugati civilizáció törékenységére hívta fel a figyelmet, hogy az erkölcsi nihilizmussal szemben az ész, a felvilágosodás értékei mennyire sérülékenyek. Szerint a forgatás közben egyáltalán nem az motiválta az alkotókat és színészeket, hogy a Saul fiából sikerfilm legyen.  "Persze, hogy örülök az Oscar-díjra való jelölésnek, mivel úgy gondolom, hogy a Saul fia fontos film. Leginkább azonban azt szerettük volna, ha sokan látják. Ez sikerült: több mint hetven ország megvette, milliók fogják látni" - mondta Röhrig, aki a film madridi bemutatójáról érkezett Rómába.

"Még csak tizenöt év telt el a 21. századból, de az már világos, hogy tévedtünk, ha azt hittük, hogy a huszadiknál véresebbet nehéz elképzelni. Azt már mindenki érzi, hogy a káosz felé tart a világ, és ez még egy optimális forgatókönyv, mondhatnám azt is, hogy a levegőben van, hogy háborúk felé tartunk. Léteznek korszakok, amelyek összébb hozzák az embereket, most viszont egy centrifugális korszakot élünk, tehát az emberek és a lelkek közötti távolság nő, és veszélyérzet van bennünk. Bennem is, féltem a gyermekeimet" - tette hozzá.

 

Egyetemes üzenetével Röhrig ugyanakkor kimondottan magyar filmnek tartja a Saul fiát: "Azt hiszem, hogy csakis a világnak ebben a részében születhetett meg ez a film. Az a tény, hogy Auschwitz minden harmadik áldozata magyar anyanyelvű volt, nyomásként hatott a film készítőire. A történelem bennünk él, nem tudom elképzelni, hogy ez a film máshol születhetett volna meg". Kijelentette: "Fontos pillanatban érkezett ez a film, és tiszta vizet önt a pohárba. Semmi szükség nem volt még egy szentimentális holokausztfilmre, ahogyan a témához eddig közelített a filmművészet. A Saul fia szembesítés, zsigeri megtapasztalás, ami túlmutat minden részleten. Nem zsidó, magyar, lengyel, német ügyről van szó, hanem az emberi családról. Tartozunk a Soában megölt cigányoknak, melegeknek, zsidóknak, értelmi fogyatékosoknak azzal, hogy nem felejtjük el őket. Arról szól, hogy hogyan jutottunk el idáig, és nem Hitlerrel kezdődött, hanem hosszú történeti folyamat kulminált Auschwitzban. A fő kérdés, hogy neki tudunk-e feszülni a hajókormánynak úgy, hogy valahogy irányt váltson. Ez a mi gyalázatos és siralmas történelmünk, és nincsen okunk túl sok optimizmusra".

Röhrig Géza elmondta, Nemes Jeles László és az operatőr Erdélyi Mátyás hét évig dolgozott a filmen: "Világos volt számunkra, mi nem akarjuk, hogy sírjon a néző, ennél maradandóbb hatást szerettünk volna, hogy az alkotás nem csak az embert érzéseiben, hanem egész lényében rázza meg".


saul2 600   

Ami a jövőt illeti, Röhrig Géza úgy fogalmazott: "ez egy furcsa pillanata az életemnek, ha a Saulhoz hasonló szerepet látnék, szívesen vállalnám, de a limonádé, pénzért való színészet nem vonz. Semmi sincs jelenleg, amin dolgoznék". Új verseskötete viszont március első hetében jelenik meg Magyarországon Az ember, aki cipőjében hordta a gyökereit címmel. "Ez vagyok én!" - mondta Röhrig Géza.

(forrás: MTI)