Kapcsolódó anyagok

Till Attila 2008-ban, a Pánikkal debütált a hazai mozikban, és rögtön elnyerte a Filmszemle közönségdíját, félszázezer filmrajongó váltott rá jegyet. Csicska című rövidfilmjének a cannes-i filmfesztivál Rendezők Két Hete programjában volt a nemzetközi premierje 2011-ben, majd az Európai Filmakadémia az év legjobb rövidfilm díjára jelölte.

Második filmjének főszerepeiben Thuróczy Szabolcs, Balsai Móni, Fenyvesi Zoltán kerekesszékes maratonfutó bajnok, és az SZFE-n végzős Fekete Ádám lesz látható. A Tiszta szívvel alapkérdése az, hogy nagyobb bűn-e elhagyni egy fogyatékkal született gyereket, vagy bérgyilkosként mocskos gengsztereket kivégezni. A film középpontjában álló húszéves fiú, a haverja és egy volt tűzoltó mindennél jobban retteg, hogy teljesen feleslegesek a társadalom számára. Mikor kiderül, hogy az alvilág számára is azok, akkor aztán igazán bevadulnak.

A film a Laokoon Filmgroup gyártásában készül, producere Stalter Judit, Rajna Gábor és Sipos Gábor, operatőre Juhász Imre, látványtervezője Ágh Márton lesz. A forgatás a tervek szerint nyár végén kezdődik, mozikba pedig leghamarabb 2015 tavaszán kerülhet.

Az Életek énekét jegyző Bereczki Csaba Soul Exodus címmel forgat egészestés dokumentumfilmet klezmer zenészekről. A film középpontjában a Brothers Nazaroff nevű hagyományos klezmer zenét játszó alkalmi formáció tagjai állnak. Az amerikai születésű zenészek mindegyike különös szálakkal kapcsolódik Magyarországhoz és Kelet-Európához, sorsuk a klezmer zene által alakult, és a zene útján találtak vissza a gyökereikhez. A Soul Exodus című film a Film Street gyártásában készül, producere Sándor Pál lesz, forgatása augusztusban kezdődik, tervezett mozibemutatója pedig 2015 őszén lesz.

Bereczki Csaba korábban a Filmalap nemzetközi igazgatói posztját töltötte be. A Filmszakmai Döntőbizottság a Soul Exodus című filmtervet csak azzal a feltétellel támogatta, ha Bereczki Csaba munkaviszonya a Filmalapnál megszűnik, a munkaviszony július 4-én megszűnt.