Oravecz Péter, az ÁPV Zrt. kommunikációs igazgatója megerősítette értesülésünket, miszerint a Mokép Zrt. jelenlegi megbízott vezérigazgatója Erdélyi István lett. A váltást azonban az ÁPV vezetősége lapunknak nem kívánta sem részletezni, sem megindokolni. A vezérigazgatói székből menesztett Horváth György úgy informálta szerkesztőségünket, leváltásának oka számára is ismeretlen, mivel a döntést a vagyonkezelő igazgatósága nem indokolta azon a július 18-iki értekezleten, amelyen a Titanic Filmfesztivál igazgatójaként is ismert Horváthtal közölték, július 20-val Erdélyi István váltja a Mokép élén. A szoros időpont - a döntéssel egyetemben - meglepte Horváth Györgyöt, már csak azért is, mert leváltásának bejelentése napján érkezett vissza szabadságából.

Horváth Györgyöt négy évvel ezelőtt választotta meg az ÁPV Zrt. igazgatósága a Mokép vezérigazgatójának, ő akkor Bereczki Csaba filmrendezőt váltotta. Horváth György leváltásának körülményeiről és vélhető okairól lapunknak annyit mondott: „van véleményem, de nem szeretném megosztani.” A jelenleg „meghosszabbított szabadságát” töltő Horváth úgy érzi, Mokép-vezérként minden tőle elvárhatót megtett, ám azt is hozzátette, természetesen nem az ő tiszte a saját munkáját értékelni. A jövőről annyit mondott, menesztése óta több felkérést kapott, egyelőre csupán a tizenhárom éve kihajózott Titanic Filmfesztivál kapitánysága biztos.

Szerettük volna megkeresni Erdélyi Istvánt is, azonban az újonnan megbízott vezérigazgató augusztus 21-ig szabadságát tölti. Arra a kérdésre, vajon meddig tart Erdélyi megbízatása, Oravecz Péter azt válaszolta: „A megbízás végleges időtartama a Mokép Zrt. jelenleg is kialakítás alatt lévő stratégiájának függvénye.” Hogy a vállalat stratégiáját milyen irányba igyekezne az állami vagyonkezelő kialakítani, sajnos nem sikerült megtudnunk.