A sajtótájékoztatón a zenekar frontembere, Beck Zoli elmondta, hogy az év elején jött az ötlet, hogy a Szentimentálé anyagából lemezt is csináljanak, aminek apropójából felkérték a Dob+Basszus műsorvezetőjét, Lévai Balázst, hogy készítsen filmet a dalokból. Az alkotó szabad kezet kapott, 12 dalt választott ki a hanganyagról, amelyeket összhangba kellett hoznia az általa megálmodott képekkel. Olyan dalok kellettek, amelyek nem a megszokott 30Y stílust képviselik, hanem egy teljesen más oldalát mutatja be a zenekarnak. Főleg lírai dalok kerültek be a filmbe, de egy-két tempósabb szám is hallható a képek alatt.

Részlet a filmből

A forgatás négy nap alatt zajlott le, a zenekar és a stáb tagjai Orfűn vették fel a jeleneteket. A film igen alacsony költségvetésből, szinte a semmiből készült, de ez semmit nem von le az értékből. Az alkotók és a szereplők lelkesedését, csapatmunkáját teljes mértékben átadják Kőrösi András operatőr képei. Az alkotók nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a zene legyen a főszereplő, a képek csupán aláfestésként jelennek meg a dallamokra. Persze ezeknek az etűdöknek is van egy kerettörténete: a zenekar elalszik a réten, s álmukban különböző képeket látnak, amelyek az adott dalra jellemzőek. Így lesz Beck Zoliból bohó szerelmes az Egypár című dal alatt vagy kölcsönöz bárhangulatot a Tüzet raktam című szám. A 30Y tagjai mellett visszatérő szereplő volt Görbe Renáta, egy lány, aki kedvességével és bájával varázsolja el a fiúkat, valamint Dörnyei Éva kortárs táncos, akinek az volt a feladata, hogy az Ufo című számra improvizatív táncot adjon elő, így élje át a zene hangulatát.

A film sorsa egyelőre még a jövő zenéje, a bemutatóra több száz rajongó és vendég volt kíváncsi, de azt még nem lehet tudni, hogy szélesebb körben is látható lesz-e a mű. Azonban az kétségtelen, hogy ez a kísérleti jellegű film új színfoltja a magyar zenei és filmes életnek, példaként szolgálhat akár más zenekarok, filmkészítők előtt.

További képek a filmből

szentimentalom 02