A filmszemlére már sok film érkezett, a nevezési határidő augusztus 10. – közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, egyben a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának vezetője az MTI-vel. A filmszemlére az Országgyűlés elnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és több intézmény értékes díjakat, nyereményeket ajánlott fel, a nyertes alkotást a Duna TV bemutatja – fűzte hozzá.

A pályázati felhívás részletei a népfőiskola honlapján olvashatók, a nevezési lapot is onnan lehet letölteni. A pályázat kiírása szerint a versenyen részt vehetnek falvak, városok, iskolák televíziói, filmkészítő közösségek, magánszemélyek határon innen és túlról, minden, 2010 után egyénileg vagy csoportosan készített magyar nyelvű alkotással, amely a korábbi lakiteleki filmszemléken nem szerepelt. A filmeket krónika, korkép, művelődés, portré, fikciós műsorok, valamint híradó-tudósítás az internetre elnevezésű kategóriában lehet nevezni. Nevezési díj nincs.

Az Országgyűlés alelnöke kiemelte, hogy a filmszemle díszvendégeként lesz jelen a Zentán működő Bolyai Filmműhely 50 diákja, ők különdíjat adnak át az általuk választott film alkotójának.
   
A nevezett filmek közül előzsűri választja ki a szemlére bejutó alkotásokat. A zsűri elnöke Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere.

 

(forrás: MTI)