Antal Nimród közönség- és fesztiválkedvenccé vált metró filmje, a Kontroll újabb külföldi elismerésekben részesült a hétvégen véget ért 14. Cottbus-i Filmfesztiválon. A Kontroll a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) zsűrijén kívül az ökumenikus zsűri a diákzsűri és a közönség szívét is meghódította. E hódítások eredményeképpen négy díjjal tért haza Antal Nimród mozija a kelet-európai filmek rangos nemzetközi seregszemléjéről. A díjnyertes alkotások listáján a kisfilmek között is találkozhatunk magyar névvel: Tóth Barnabás Vonaton című filmjét különdíjjal tüntette ki a zsűri.

Connecting Cottbus

Connecting Cottbus címmel idén hatodik alkalommal rendeztek nemzetközi koprodukciós fórumot a fesztiválhoz kapcsolódóan. A MEDIA Plus Program támogatását élvező szakmai találkozó televíziós panelében az MTV képviselői vettek részt, a bemutatott projektek közé pedig az Eurofilm Stúdió készülő filmtervét hívták meg a szervezők.

A Cottbus-i filmünnepet az egykori NDK filmklub mozgalmának kezdeményezésére alapították 1991-ben, azóta nyújt évről-évre átfogó képet a térség filmművészetéről. A jövő évben megrendezendő 15. jubileumi fesztivál díszvendége Magyarország lesz.