A díszvetítés előtt Joël Chapron, az Unifrance képviselője méltatta a magyar alkotást, hangsúlyozva, hogy a filmet 1956-ban nagy sikerrel mutatták be a cannes-i filmfesztiválon, majd idén újra, a Cannes Classics programban. Havas Ágnes, a Filmalap vezetője köszöntötte a nézőket és beszélt a Filmalap fontos missziójáról: a tíz évre szóló Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási program keretében a Filmalap a Filmarchívum és a Filmlabor közreműködésével restaurálja a magyar filmörökség kiemelkedő darabjait. Ráduly György, a Filmarchívum igazgatója hangsúlyozta a Körhinta magyar filmtörténeti jelentőségét, és kiemelte a fiatal Törőcsik Mari alakítását. A Filmalap képviselői mielőbbi gyógyulást kívántak a művésznőnek.

A vetítés után Thierry Frémaux, a lyoni Cinématheque igazgatója szűk körű vacsorát adott, ahol bemutatta a Filmalap képviselőit és méltatta aktív tevékenységüket a magyar film nemzetközi szerepének erősítése terén. A vendégek között Alfonso Cuarón, Guillermo del Toro és Jerry Schatzberg Oscar-díjas filmrendezők is helyet foglaltak. A vacsorán részt vett a francia film doyenje, Bertrand Tavernier, valamint francia filmforgalmazók és a filmes sajtó képviselői. A Lumiére Filmfesztiválon kétszer is vetítik a Körhintát és külön bemutatják 80 mozi képviselőinek, hiszen a magyar film francia moziforgalmazásba kerül. Ma kerekasztal beszélgetésen lesz szó a magyar film sikereiről. 


A lyoni Lumiére Filmfesztivált a cannes-i filmfesztivál művészeti igazgatója, Thierry Fremaux alapította. A világhírű mustra fókuszában a filmtörténet kincsei láthatók. A Lumiére-fivérekről elnevezett, évről-évre októberben megrendezett fesztivál a felújított filmek elsőrangú bemutatkozási fóruma. A magyar filmtörténet egyik legnagyobb alakja, Fábri Zoltán születésének idén ünnepeljük 100. évfordulóját. Ennek alkalmából a Filmalap filmfelújítási programja a Fábri-életmű köré szerveződik, a felújítás a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg. Az elmúlt hónapokban újjászervezett Filmarchívum négy napos nemzetközi fesztivált rendez november 2-tól Budapesti Klasszikus Film Maraton címmel, a műsoron felújított Fábri-filmek és egyedülálló külföldi filmritkaságok lesznek.

Forrás: Filmalap