A Dargay-pályázat keretében idén öt animációs film részesült összesen 200 millió forintos támogatásban. Elkészülhet például Rófusz Ferenc 80 perces mesefilmje, a különleges lényekről szóló Egy év Hoppifalván, folytatódnak Dorothy kalandjai Amerikában Gyulai Líviusz animációsfilm-sorozata, az Egy komisz kislány naplója (6-13. rész) révén. Az Egy kupac kufli első két epizódját újabb 11 követi: Jurik Kristóf és M. Tóth Géza sorozatában a hét kuflinak sikerül mindig humorral és kompromisszummal megoldaniuk konfliktusaikat. A Hajótöröttek című kalandos ismeretterjesztő sorozat, Szeiler Péter és Fritz Zoltán alkotása további 12 epizódon keresztül bontakoztathatja ki Kolos és Nagypapa történetét a szinte lakatlan szigeten, továbbá a Lengemesék - Nyár a nádtengeren című sorozat újabb hat résszel bővül: Pálfi Zsolt meséjében a harácsok fondorlatait és a nádtenger lakóinak kalandjait élvezhetik a gyerekek.

Gyulai Líviusz: Egy komisz kislány naplója

A Huszárik Zoltán nevét viselő eljárás idei második fordulójában 13 pályázat támogatásáról döntött a testület: a kisjáték-, illetve kísérleti filmek összesen 78 millió forintot kapnak. Sánta Ferenc azonos című novellája alapján készül a Téli virágzás Bozsogi János rendezésében. A Cserekapus, Vékes Csaba filmje egy amatőr sportoló álmokkal és realitással vívott harcát mutatja be egy különös párhuzammal. Egy kislány szemén keresztül láttatja a terrortámadás nyersességét Simonyi Balázs alkotása, a Közhely, a Topolánszky Tamás rendezésében készült Negyvenhét perc pedig egy konfliktusokkal terhelt anya-lánya viszony körül forog, amelyre sötét árnyékot vet a múlt. Az eltűnés a témája Dobray György Farsang és Schwechtje Mihály Aki bújt című filmjének is, ám más-más megközelítéssel: előbbiben egy nő szándékosan, utóbbiban egy csapat gyerek manipuláció következtében tűnik el a környezete szeme elől. Egy vidéki öregember és modern világban élő unokája kapcsolatát mutatja be az Oláh Kata és Csukás Sándor rendezte Falun című mű.

Különös emberkísérletet mutat be Borsos Miklós A nagy dobás című rövidfilmjében, amelyben rendező és főszereplő vitájuk hevében arra jutnak, hogy egy halál csak úgy lehet igazán hiteles a vásznon, ha tényleg meghal valaki. Az Angyalom, Vizi Mária filmjének történetében az isteni teremtménynek az a feladat jut, hogy egy férfit és egy nőt - akik különbözőbbek talán nem is lehetnének - egymás mellé tereljen. Wizner Balázs Idegen hangok című filmje azt meséli el, mi különös történhet egy autópálya pihenőjében, ha bepillantunk a másik autójába. A birtokán bezárkózva élő tudós és az őt meglátogató kíváncsi újságíró estéjét követi az Irinyi, Cibulya Nikol rendezésében, ahol szóba kerül, hogy Kossuth a szabadságharc felélesztésére egy robotot rendel a gyufa feltalálójától. Egy válás utóéletének ridegségébe enged betekintést a Maszatvár, Szakonyi Noémi alkotása, míg Zilahy Tamás filmje, a Perújrafelvétel Ady Endre nagyváradi fogdában töltött három napjának eseményeit eleveníti fel.

A tegnap megrendezett NMHH Kvótafórumon

A médiatanács ülésén a filmes pályázatok mellett 400 millió forintos keretösszeggel elfogadta a közösségi médiaszolgáltatások 2017-es folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségek támogatására szóló pályázati felhívást. Az ismertetés szerint azok a médiaszolgáltatók pályázhatnak, amelyek már legalább három hónapja működnek, és 2015-ös árbevételük nem haladta meg a százmillió forintot. A közösségi televíziók legfeljebb havonta 600 ezer, a közösségi rádiók 500 ezer, míg a kisközösségi rádiók 400 ezer forint támogatást kaphatnak.

A testület továbbá hiánypótlásra szólította fel mindkét pályázót a Békéscsaba 88,9 MHz helyi rádiós frekvencia hasznosítására meghirdetett pályázati eljárásban. Emellett megújították a mezőtúri Pont Rádió (89,9 MHz), a szombathelyi Credo Rádió (98,8 MHz), a székesfehérvári Alpha Rádió (88,9 MHz) és a Rádió Törökszentmiklós (89,6 MHz) kisközösségi rádiók jogosultságait.

Animáció:

Rófusz Ferenc: Egy év Hoppifalván

Gyulai Líviusz: Egy komisz kislány naplója (6-13.rész)

Jurik Kristóf és M. Tóth Géza: Egy kupac kufli (1-2.rész) 

Szeiler Péter és Fritz Zoltán: Hajótöröttek (12 rész)

Pálfi Zsolt: Lengemesék - Nyár a nádtengeren

 

Kisjáték-, és kísérleti film:

Bozsogi János: Téli virágzás

Vékes Csaba: Cserekapus

Simonyi Balázs: Közhely

Topolánszky Tamás: Negyvenhét perc

Dobray György: Farsang

Schwecthje Mihály: Aki bújt

Oláh Kata és Csukás Sándor: Falun

Borsos Miklós: A nagy dobás

Vízi Mária: Angyalom

Wizner Balázs: Idegen hangok

Cibulya Nikol: Irinyi

Szakonyi Noémi: Maszatvár

Zilahy Tamás: Perújrafelvétel

Forrás: MTI