A MIÉP azt javasolja, hogy bővítsék ki az állami rádiókat és televíziókat ellenőrző kuratóriumokat, melyek tagjait a parlamenti pártok delegálják. A javaslat azért merült fel, mert az ellenzéki pártok lassan egy éve nem tudnak megegyezni az őket illető helyek elosztásáról, ezért az MTV-t kormánypárti, csonka kuratórium ellenőrzi. A Fidesz támogatja a javaslatot, ha az ellenzék valóban nem képes a kompromisszumra. Az MDF csak akkor támogatja a javaslatot, ha azzal minden párt egyetért, azonban fenntartásaik vannak az így jelentkező többletköltségek miatt. (Médiumonként 8 helyett 12 kurátort kellene fizetni.) A kisgazdák elfogadhatónak tartják, és örömmel vették a javaslatot. Az SZDSZ és az MSZP azonban elfogadhatatlannak tartja a MIÉP felvetését. Magyar Bálint az SZDSZ elnöke egyenesen úgy fogalmazott, hogy a javaslat hátterében a Fidesz és a MIÉP színfalak mögötti összejátszása áll, és valójában az a célja, hogy a MIÉP és a kormánypártok együttesen 2/3-os többségbe kerüljenek a kuratóriumokban. A vádat Áder János, a Parlament elnöke és a Fidesz alelnöke visszautasította.